Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Élet, égés, salak
Sok színes cifraságot mintha életre teremtettem volna; pedig csak festettem szegénységbe omolva, görnyedőn, kétrét. Nem vontam élet és halál között élesen látott mércét, mert homályba burkolt, rabságba kötött létezésnek nincsen határa. Ami van és látszik, az az ember, aki mindezt kitalálta! Gondolná valaki rólam, hogy fiatal koromban szobrász is voltam? Fúrtam, véstem, faragtam a kemény követ, a tömör fát, a sokoldalú életet, mindazt, amit a sors elém be vetett. Ábrázoltam a sorsot, a kínt, a szegénységet, de legtöbbször az embert magát. Gúnyán gombolok lyukas gombot, próbálkozom a szerencsét elémbe idézni: neki is fogok, ásom a dombot, hátha szerszámom elrejtett kincsbe akad, vagy enyésző csontokra lelek. A festéket annyira szerettem, majdhogy nem megettem. Most a közelsége is iszonyúan éget, undorodva taszítom félre. Megfestett képeimet is csak úgy nézegethetem, ha fátyolt borít rájuk a képzeletem. Alkotó rombolás, szellemi szegénységben ez érthető, de én nem vagyok szegény, mert, ha a világom nem más, csak csupa álom; mégis mind enyém. 39
