Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Glóbus I-XX.

ingyenes: belőle ég-mező felhője ebédet szitál.

Nem is csámcsogással étkezek, mint hörcsög, kosztom kocsonyás: sas és sárkány körmök. Megfőve nincsen, fog nélkül is rágom: illik mutatványnak cirkuszi állványon. Percekből az órák megtelnek, és múlnak alkonyok, éjszakák, s érkezik az új nap.

De hogy minek folyton ez az örökös rend? Végére tűzpontot a villám se dörrent.

De meg is vakultam, meg néma is lettem, valamicskét látok, s gagyogok rekedten. Bamba hólyag-csomó, ütődik, lökődik: hóhullástól télig, lombhullástól őszig.

Ecsetem van, festék is akad: színessé teszem a falakat, nem lakott házaknak cserepes tetejét, és ha lehetne, a köd falára is képeket festenék: ez az én erőm, feszít és rengek tőle, mintha a kunyhóm is fejemre dőlne, pedig kicsi és szűk,

emiatt eladtam harmonikát, hegedűt, más egyébre is hamar sor kerül; mindentől mentesen leszek egyedül.

Csupán annyi lesz ezután a gondom, hogy ami szép, azt mind összerontom: romlandó élet úgyse lehet más, mint lélekenyészet és testi rombolás, mert a kór szánt festékes mezőt, pusztuljon hát idő előtt, nehogy akkor érjek véget, amikor dönt az utolsó ítélet.

De sokat lángoltam, csak gúnyáim égtek. Öröm koplalástól nem vakultam még meg hideg-fagyos télnek sivalkodó sípja szemeim látását könnyezésig "csípja". Mintha sírva nézném, annyi rücsök ág-bog, ami szökik tőlem, körülvesz, vagy átfog. Ölelem a hegyet, iszom, ami tócsa, sárízű, rögszagú a földanya csókja; mégis kedvem tőle szesz nélkül is megnő:

122