Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Balogh Zoltán: Szabadidős szokások - szórakozás Salgótarjánban az 1960 - as években
Értékek és Konfliktusok zenés-táncos szórakozóhely vonzotta, nem utolsósorban pedig, hogy hétvégenként éjszakai bárrá alakult.11 A Vásártéren felépített új lakónegyed igényei ellátására 1961-ben létesített Salgó étterem minőségi változást jelentett a város életében. Kétszáz férőhelyes étterme magyaros vacsoraestek és magyar nóta estek, szilveszteri bálok rendezésével, színészek, énekesek fellépésével nyújtott szórakoztató élményt a közönségnek. A környék közelebbi és távolabbi lakói törzsvendégekké váltak, de a megye vezetői és magas rangú vendégei - köztük Kádár János-megfordultak a Salgóban. Az étteremben esténként Botos Bandi és népi zenekara húzta a talpalávalót, a presszóban zongorista szórakoztatta a közönséget. Szombat esténként a Salgó bár néven elhíresült presszóban a korszak kedvelt tánczenéjén kívül igényes dzsessz zenéről is gondoskodtak Salgótarján ismert zenészei, a Botos- Lukinich - Schnétberger trió. „Lukinich László ült a zongoránál, s ha kedve volt klasszikusokat interpretált, Schnétberger Róbert, Dicky gitározott és a dobnál Botos József, Bolo volt az ütők avatott mestere.” Játszottak mindent, a jazztól a klasszikusokig. A Salgóban kísérleteztek mozipresszó bevezetésével, ahol sporthíradókat és kisfilme- ket vetítettek, de ez az érdektelenség miatt hamar megszűnt. Nem voltak sokkal maradandóbbak az ifjúság számára rendezett szeszmentes délutánok, a szombat esti ötórai teák sem, ahol csak üdítő italokat, süteményt és édességet lehetett fogyasztani. Mégis ezek az alkalmak kellemes időtöltést és meghatározó élményt jelentettek a szórakozni vágyó fiatalságnak.12 A városközpont átépítése során letűnt szórakozóhelyek helyét az 1964-ben átadott hétemeletes, 84 kétágyas hotelszobával ellátott Karancs Szálló monumentális épülettömbje vette át. „A megye vendéglátásának kellemes oázisa”, fővárosi színvonalú éttermével, presszójával, különtermével, kulturált felszolgálásával a város egyik jelképévé vált. Kétszáz személyes étterem, 150 fős eszpresszó és bár, cukrászda állt a vendégek rendelkezésére, népi és tánczenekar szórakoztatta a könnyed kikapcsolódást keresőket. A Karancs Szálló reprezentatív mivoltáról tanúskodik a vendéglátóipari kombinát első étlapja is. A Czinke Ferenc képzőművész által tervezett étlap kínálata felvonultatja a nemzetközi és a hazai konyha finomságait, nem feledkezve meg a Palócföld különlegességeiről sem. Endrefalvi kubikos leves, legényfogó krumpli talpas, túrós ganca, tócsni és sztrapacska képviselte a környék ízeit. Az ételkülönlegességek minőségi elkészítésének garanciája a mindenkori konyhafőnök. A Karancs első séfje, Elek István igyekezett a salgótarjániakat a nemzetközi ízekre is rászoktatni. 1964 szilveszterén 1 magyaros és 2 nemzetközi menüből választhatott a népes óévbúcsúztató közönség. A magyaros menü: orjaleves, ponty orly hasábburgonyával, kolozsvári töltött káposzta és vargabéles volt. Az első nemzetközi menü Vadász menü volt, gondolva az itt vadászó osztrák és nyugatnémet vendégekre. Tokaji aszúval készült erőleves, fél adag lágytojás hercegnő, tűzdelt fácán almapürével és somlói galuska alkotta ezt a menüt. A harmadik menü hideg kocsonyázott májhabból, ropogós malacsültből, pezsgős káposztával és hasábburgonyával, és meleg töltött almából állt. A séf 1965 szilveszterére is tartogatott meglepetés az 11 Balogh Zoltán: Salgótarján közhelyei az 1950-60-as években. Palócföld 1997/3. 313.- NML XXIII:527. ST VT VB JKV.1961. január 25. 12 Balogh Zoltán i.m. 314,- Szokács László: Dicky és a zene. Új Lámpás 1995. március 16. 70
