Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről
Értékek és Konfliktusok Nem lett Ratkóból Nógrádban Palócföld szerkesztő, mert bizony a „tárgyalásokon” képviselt kemény ellenzéki nézeteit a megyei pártvezetés kizáró oknak minősítette. Fábián Zoltántól vagy Végh Antaltól tudja a megye irodalompárti értelmisége, vékonyka alkotógárdája, hogy nem a KB, az írószövetség hivatalos irányelveire kell figyelni, de arra például, hogy Csoóri Sándor 1963-ban kiadta a „Tudósítások a toronyból” című kiváló szociográfiai kötetét, és elindult azon az úton, amelyen 25 év alatt ellenzéki vezéregyéniséggé emelkedik az a költő, aki egy évtizeddel 1963 előtt még daloló kismadárként repült be Rákosi elvtárs ablakába, hogy születésnapján dallal köszöntse a nép nagy vezérét... Fábián Zoltán, Végh Antal személyes nógrádi jelenléteivel is, segítő szerkesztői kapcsolataival is segítette a Palócföld műhellyé szerveződését, a nógrádi író-költői kezdeményezések publikálását. Fábián, akinek azért is tekintélye volt Nógrádban, mert 1959 körül írt egy olyan mozifilmet, amely a tanácsköztársasági honvédő harcok felvidéki küzdelmeiről szólt, még valamiféle kitüntető elismerést is kapott a megyétől. Végh Antal viszont állandó vendég volt a községek író-olvasó találkozóin, irodalmi színpadi versenyek, versmondó fesztiválok zsűrijeiben. A novellista, szociográfista író ugyan még előtte volt a Penészlek-riport országos viharának, vagy a magyar foci gyalázatairól írt pamflet botrányainak, de népszerűsége, ismertsége példátlan volt a hatvanas évek Nógrádjában. De alig tucatnyi nógrádi barátja tudta, hogy az író minden év december 21-én vágja le a disznót, és hívja meg nagy-mulatós disznótorra író barátait, politikus ismerőseit. Kiadók vezéreit, minisztereket, pártközponti főideológusokat is. S december 21-én Végh Antal disznótorában Budapesten, ahol 1956 után is szinte változatlanul tovább él a sztálinizmus szelleme, gyakorlata, nagyokat lehet kacagni a borospoharakat magasba emelve egy szóviccen: igyunk hát, megdöglött a disznó. Pedig hol volt már ötvenhárom hideg nyara?! De Végh és baráti köre, esztéták, költők, újságírók Nógrád értelmiségeinek is közvetítik a drámai kérdéseket. Jól van az, hogy az egyetemeken sztálini- nyelvtudományt tanítanak? Jól van az, hogy a történettudomány hallgat a holocaust tényeiről, s arról is, hogy Sztálint Hitlerrel azonos bűnös felelősség terheli a világháború kirobbantásáért? Jól van az, hogy Sztálin művelődéspolitikai és tisztogatási gyakorlatát követve mind eltűntek a népművelés köréből azok a civil szervezetek, egyesületek, amelyek a szabad művelődés korszakában még mind ott voltak a községekben és városokban, sajátos nézeteikkel, de határozott nemzeti elkötelezettségükkel a kulturális élet dolgos szerepvállalói között? Hová lettek? A pártközpont kiváló irodalomtudósból lett művészet-politikusa, ideológusa, Tóth Dezső 1967-1970 között a lassan folyóirattá avanzsáló Palócföldet Salgótarjánban, ankétszerű műhelybeszélgetéseken méltatta. Arra biztatta a szerkesztőket, írókat, költőket, hogy igenis bátran szálljanak szembe írásaikban a szektás-balos, sztálinista maradványokkal, és a modernizációt, a reformot támogassák átélt, jó művekkel, feledve a sematizmus rossz hagyományait... Ilyen közel állt volna egymáshoz egy ellenzéki író és egy pártközponti ideológus álláspontja 1968 körül? 25