Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)
Értékek és Konfliktusok közelítésben a háttérre, e tájegységre, Nógrádra vonatkoztatva: a táj adottságai, a helyi városok fejlődése és jellegzetességei (Balassagyarmat, Salgótarján, Losonc, Fülek,) a foglalkoztatottság alakulása (az ipar megjelenése, a hivatalnoki réteg szerep, az értelmiség kialakulása stb.), a politikai közgondolkodás történetiségben kialakuló és változó ideái: nemesi liberalizmus, nemzeti konzervativizmus, szociáldemokrácia. Meg kell jegyezni s nemcsak erre a kötetre vonatkozóan: a jegyzetapparátus már első ránézésre mutatja Horváth István kutatásainak alaposságát és gyakorlatilag minden forrásra kiterjedését. A jegyzetek részletes olvasása pedig a történészi műveltség szemléletes példáját mutatja. A következő s utolsó összegző kötet 1999-ben jelent meg. Itt már egy évszázad áll az írások középpontjában, az eltelt 20. század. És természetesen a szűkebb táj, Nógrád megye. (Forrongó XX. század Nógrádban, 1999.) Horváth István egyértelművé teszi az írások központi gondolatiságát, létrejöttük eredőjét. „Az ezredforduló felé haladva mint már annyiszor, újra gondoljuk történelmünk fejlődő folyamatát abban a reményben, hogy belátjuk: most újra itt van a nagy lehetőség előttünk, és bizonyíthatjuk: ha tanultunk múltunkból, a megszerzett ismeret birtokában cselekvőképessé válhatunk a jelenben.” (A történész nemcsak okos, de reménytelenül idealista is...) Horváth István itt is a megszokott és nála eredendően alapvető gondolkodási módot követi: keres a történelemben egy olyan eseményt, amelynek eszmeisége szerinte hosz- szú időre, akár évszázadokra vonatkozóan is, elemeiben és teljességében minden jelenkori gondolkodásnak és cselekvésnek eszmei alapja lehet. Ezt most 1848-1849 nógrádi személyiségei, cselekedeti határozzák meg számára, ezen belül is Nagy Iván az értelmiségi szerepét, Losonc esete pedig a polgári cselekvés mintáját jelenti. így jut el a XIX. századvégi - XX. század eleji nógrádi polgári mentalitás kialakulásához és fejlődéséhez. Ehhez elsődleges példája a megye legpolgárosultabb városa, Losonc lesz, amely polgári szemléletnek ebben a városban a 19. század első évtizedeire nyúlnak vissza a tradíciói. Majd Salgótarján polgári változásainak rendkívül széles körű elemzésével folytatja, különös tekintettel a Polgári kör létrejöttére (1905) tagjainak cselekvésére, a városfejlődében betöltött szerepére. Az újjászervezett Polgári kör élete utolsó évtizedének meghatározó gondolkodási színtere lett Horváth Istvánnak. A kör elnökeként a nem túl nagy létszámú, sokirányú gondolkodású helyi polgárok olyan közösségét működtette, akik nemcsak a városról formálódó gondolkodásuk kötött össze, hanem olyan cselekvési lehetőségeket is választottak, amelyekkel éppen a politizálás helyi szintjén és minőségén felülemelkedő mai polgári értékes mentalitást akarták mintává tenni. Általában elmondható s ez nemcsak erre a kötetre jellemző, hogy Horváth Istvánt egyre inkább salgótarjáni problemaüka érdekelte. Cikkek a helyi napilapban, a helyi folyóiratban, előadások mind ezt igazolják. Szinte mániákusan de mindenképpen rendkívül szisztematikusan egyre azt kutatta, elemezte, erről gondolkozott és vitatkozott. A várossá fejlődött Salgótarján sajátos helyzete mit jelenthet a jövőjére nézve? Mi lesz az iparát, energiáját, nyersanyagát és munkaerejét elvesztett várossal? A múlt tapasztalatai, ismerete vajon segíthet-e a mai városlakóknak egy pozitív és előrevivő városkép, életkép kialakításához? Egyszóval: lesz-e a városnak jövője? Lesznek-e a polgárai? Meg tudja-e oldani a város a reménytelennek tűnő helyzetből az előrelépést, a léptékváltást? Csupa- csupa kérdés, amelyre Horváth István mindig igennel felel. De nemcsak az általánosság szintjén, hanem konkrét felvetésekkel, elképzelésekkel, tendenciák felrajzolásával. Eljutott hát a történészi pályafutása legteljesebb pillanatáig: a tudós, aki birtokolja kétszáz év 168
