Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)

Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)

Értékek és Konfliktusok

már ekkor egyértelműen a tudományos pálya felé fordult az érdeklődése. Tehát találkozott itt egy sajátos várossal, annak történetével, a történetiség egyediségével, jelenségeivel, értelmezhető és értelmezendő jelenségeivel. (És a József Attila-i hagyomány ereje is itt fogta meg!) Gyakori könyvtárlátogatóként pedig megtanulja a könyvtárhasználatot, a források kezelését, azaz tanulja a történész szakmát. Szeged ugyanakkor az ifjúság szertelenségeinek is a színhelye. Bár Horváth István egyénisége inkább hajlott a komolyság, mint a bolondozások felé. De mégis: kiváló labdarugóként is ígéretes karrier előtt állt, szabadidejét a város kínálta gazdag lehetőségek kihasználásával tölti ki.

De már ekkor és tudatosan történészi pályára készül. Noha kezdetben a tanári hivatás volt a célja. De létezett régen egy mára elveszett pedagógusi kategória: amelyet így hívtak: tudós-tanár. Ez akart ő lenni valójában! A jelenkor érdekli, a huszadik század. Hogy mi lehet egy ilyen választás mögött? Sokszor a véletlen, sokszor egy okos és jósszemű pedagógus, olykor valami otthonról hozott tudat alatti erő: érdeklődés a kortársak, a jelen történései iránt. Mert a múlt megismeréséhez mindig is a jelen eseményeinek a megértésén keresztül vezet az út, vallotta. Első dolgozata amellyel már első díjat is nyer az országos diákköri pályázaton, hamarosan doktori disszertációjának az alapja is lesz s ennek részletes kifejtésével nyeri el ezt a tudományos fokozatot már 1965-ben, tehát nagyon fiatalon, 26 évesen. A téma: Nagykőrös a forradalomban, azaz 1918-1919 idején. A dolgozat ismeretének hiányában azért tudunk feltevéseket megfogalmazni a választás motivációit illetően: a felnevelő iskolaváros Nagykőrös, a közelmúlt eseményei, a korkívánalmak e téma vonatkozásában s bizonyára személyes tapasztalatok is, hiszen élnek még e kor szereplői közvetlen környezetében is, például a számára élet-minta értéket hordozó nagyapa.

Ez tehát a pályakezdés s ezután következik Salgótarján. 1963-at írunk. Ez az időszak a város történetében a nagy változások, a megszűnések és megszületések időszaka. Horváth István a lehető legjobb vagy legérdekesebb pillanatban érkezett. Még valamit láthatott a régi városból, annak épített értékeiből és múltjából, tanúja lehetett mindezek lebontásának és egy új, akkor rendkívül modernnek tűnő megoldás megkezdésének: a beton város felépítésének. De persze sokkal többről volt ekkor szó a megyeszékhelyen, mint egy többé-kevésbé sikeredett városépítészeti koncepció megvalósulásáról. Egy izgalmas modernizációs folyamat indult meg, amelyet azonban mindig béklyóba szorított egy kézi vezérlésű ideológia központú hatalom.

Ha volt valahol erősen kézben tartott párt irányítás, akkor itt igen. Érthető is volt. Salgótarján örökös bizonyítási lázban égett. Részben mesterségesen kreált munkásmozgalmi múltja erre kötelezte. A hatalmas iparvidék, a gigantikus üzemek: acélgyár, üveggyár, bánya stb. bőséges lehetőséget adtak az 1945 előtt években egy olyan munkás lét megélésének amelynek szerves része lett az ellenállás, a tiltakozás a sztrájk. Ma látjuk csak igazán, mennyit ér egy sztrájk, igaz, békés körülmények között. Mert valóban voltak véres összetűzések ezekben az esztendőkben ezen az iparvidéken, de mennyiségében és súlyában közel sem olyanok, mint amennyit az utókór majd állít. De mind a politika tőke, mind a gazdasági, társadalmi urbanizációs fejlődés szempontjából nagyon is jól jött a városnak ez a legendárium, amelyet a vezetői igyekeztek nagyon okosan ki is használni, a felső pártvezetéssel való kapcsolatuk elmélyítése érdekében is.

Ezen ál-forradalmi tettek legszebb példája a Nógrádi partizáncsoport, amely ugyan bátor férfiakból állt, de akkor dobták le őket a németek mögé, amikor már semmi esé161