Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)
Értékek és Konfliktusok AZ EMBER, AKI A TÖRTÉNELEMRŐL KÍVÁNT SZÓLNI Horváth István (1939-2005) PRAZNOVSZKY MIHÁLY „A történelem mi magunk, az adott világban élő ember, személy és közösség vagyunk.” (Horváth István, 2003) Az emberi élet titkai megfejthetetlenek. Keressük a magyarázatot, s úgy véljük, van amire rálelünk, ami értelmezhető, vagy éppen megmagyaráz bizonyos eseményeket, jelenségeket. Pedig soha semmit nem tudunk bizonyosra, még az sem, aki önmagával szembesül, s teszi fel a kérdést: ki vagyok én? Hát még az, akinek más emberre kell emlékeznie, akivel évtizedeket töltött együtt s akiről végül is nem tud semmit. Milyen szálakon juthatunk el Horváth István élettörténetének megértéséhez? Négy évtizedet töltött Nógrád megyében, azaz a teljes életét. Már legalábbis a tanulmányai utáni teljes életét. Az ország majdnem legkisebb megyéje fogadta be, de ha történetiségében nézem - miként neki mindig ez volt a történészi kiindulópontja - akkor viszont egy hatalmas néprajzi-történeti egység lett új hona: a Palócföld illetve ezen belül a történelmi Nógrád megye. Ez mindjárt azt a kérdést veti fel, amit még soha senki nem tudott megnyugtatóan megoldani: mi kell ahhoz, hogy valaki végleg meghonosodjon azon a tájon, amelyik nem a szülőföldje? Már persze ez a kérdés csak akkor igazi problémahordozó, ha valaki életútjának megszakításával vált szűkebb pátriát s kerül máshová. Horváth István azonban nem ezt tette, hiszen tudósi életének első percétől kezdve ide kötődik Nógrádhoz. Tehát mindaz a tudás, amit elsajátított, egy perce sem került veszélybe, s ő maga sem lett más tájegység új ismereteinek tanulója, hiszen amit itt tanult Nógrádról, az élete végig tudásának alapösszege maradt. Vagyis Horváth István történészi pályafutása, ismeretanyaga teljes egészében nógrádivá tette őt. Erősebben, mint bármely szülőföldi kötöttség, amely valljuk be, igen gyakran érdek viszonyokon alapul és nagyon gyakran törékennyé válik. (Ez ma Nógrád legnagyobb problémája: megtartó ereje csak és kimondottan egzisztenciális alapon működik illetve nem működik, és nyoma sincs benne a kötődés tudatos, ismereteken, olykor érzelmeken alapuló megélésének illetve vállalásának.) Mindez azt jelentené, hogy ami 1963-ig történt Horváth Istvánnal nem érdekes, nem pályaformáló? Közel sincs erről szó. Éppen ellenkezőleg. Ahhoz a konok és töretlen elvű pályafutáshoz és persze magatartáshoz ami jellemzi, minden erkölcsi normát otthonról hozott. Az Alföldről és a szegény emberek világából. Ez ma már nagyon „móric- zosan” hangzik, pedig a szó szoros értelmében igaz. Aránylag kicsi az a háromszög-tér amelyben az ifjú élete zajlik. Kocsér-Nagykőrös-Szeged. Aki bizonytalan emlékeiben, nézzen utána a földabroszon, hol van a szülőfalu. Bár a család nem paraszti létformában 159
