Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Hét évtized Salgótarján sajtótörténetéből 1922-1992 között
Értékek és Konfliktusok szerkesztettek, írtak, de tartalma révén nemcsak a város, de az egész megye, sőt az ország szellemi életét gazdagítja. Salgótarjánban alkalmi városi kiadványokon kívül nem volt sajtókiadás. Nem számíthatók ide az üzemi lapok, mert azok tartalma kimondottan és elsősorban az adott vállalatra koncentrálódott, noha várostörténeti szempontból is fontos források. (Gondoljunk csak pl. az egyébként jól szerkesztett Tarjám Acélra.) Salgótarjánnak soha nem volt napilapja! Az 1964-ben napilappá váló Nógrdd megnevezése szerint csak megyei lap. 1945 előtt A Munka hetilap volt, s mint ilyen a városról szólt. Sem előtte, sem utána nem jelent meg ilyen célú és tartalmú periodika. (Korszerű feldolgozásával még adósak vagyunk, ámbár csodákat ne várjunk tőle s főleg ne magyarázzunk bele: provinciális volt tartalmában és megjelenésében is.) Mindez összefügg azzal is, hogy a városban nem volt ekkor főhivatású újságíró. Egy hetilap nem tudott volna egzisztenciálisan eltartani egy újságírót, aki a műfaji követelményeknek, a szakmai felkészültségnek megfelelően magas szinten végezte volna munkáját. Salgótarjánban nem volt könyvkiadó. 1945 előttről ismerjük a „Salgótarjáni könyvek" című sorozatot a kiváló tudós-tanár Dornyay Béla szerkesztésében. (Szinte egyedül ő írta mind a 12 kötetet 1933-1944 között.) Ez a sorozat azonban és kizárólagosan csak történeti műveket (értsd helytörténeti) tartalmazott s mintegy alapkutatást jelentett a város történetéhez. 1945 után kezdetben alkalmi kis kiadványok jelentek meg, amelyek elsősorban a város fejlődését, a Városi Tanács munkáját, a várospolitika alakulását kívánták bemutatni, esetleg politikailag elfogultan közvetíteni. Ilyen például az 1967-ben kiadott, az akkor eltelt négy év várospolitíkáját bemutató kiadvány gazdag adatsorokkal és derűs optimizmussal, mondván „megteremtődtek a lehetőségei, hogy Salgótarján megjelenésében is város legyen, mert megszűnnek a kisebb értékű településre jellemző hiányok..." Történetiségében városi kiadvány ugyan, de műfajában és minőségében nem vállalható a politikai kiadványok azon sora, amelyet mindig az erőltetett politizálás igénye hozott létre. Elég, ha csak az 1953-ban kiadott - Az 1919-es Tanácsköztársaság dicsőséges napjai - Rákosi Mátyás ebtárs Salgótarjánban - című könyvecskére gondolunk. S vannak olyan kiadványok, amelyek ugyan salgótarjáni vonatkozásúak, de valójában országos kiadásúak, terjesztésűek. Ilyen például Szeberényi Lehel: Az új Salgótarján című, 1951-ben megjelent szoc. reálja a Népművelési Minisztérium kiadásában. S valahol itt kell megemlíteni az idegenforgalmi kiadványokat is, amelyek ugyan helyi kiadásúak, de éppen a salgótarjániak használták a legkevésbé, hiszen nem nekik, hanem az ideutazó idegeneknek készültek, kezdve Dornyay Béla „Salgótarján és a Karancs-Medves-vidék részletes kalauzá"-tó\ a jelenkori Salgótarjánt bemutató sokadik kiadást megért városi útikalauzig. A városban élő alkotók művei nem itt jelentek meg, Gerelyes Endrének is el kellett távoznia (vagy nem hazajönnie), hogy művei országos kiadóknál lássanak napvilágot. A Palócföld könyvek sorozata volt az (megyei kiadásban), amelyben sorra lehetőséget kaptak az itt élő kutatók, művészek új műveik bemutatására. Aid ezen felül akart művével megjelenni, alkalmi támogatókat keresett egy-egy gyár, termelőszövetkezet, vállalat személyében. Hiába jelentek meg a múzeum és a levéltár kiadványai folyamatosan, azok végülis megyei könyvek voltak, betudhatóan annak a politikai struktúrának, amely meghatá140
