Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

állományt kellett irányítania. Zemlinszky Rezső meg tudta őrizni, de meg is őrizte azt, ami egy ember becsületét és értékét emeli. Őt nem emelték, ő saját erejével emelkedett magasba. A termelés növekedése a munkások számában is változást eredményezett. Míg 1867-ben 217 fős, 1884-re 1959 fős munkásállománynak kellett megélhetést biztosítania. Ekkor bontakoztak ki a szénmedencében az első gazdasági sztrájkok, megmozdulások, melynek megfékezésére katonaságot, csendőrséget is igénybe kellett venni. Fontos momentum, hogy ezek a megmozdulások főleg a szomszédos, konkurens vállalat (ÉKI Rt.) telepein jelentkeztek. Ugyancsak ezekben az években alakult ki Salgótarjánnak, a bányaigazgatóság központjának az új arca is, melyet a szénbányászat hatására idetelepült ipar is jelentősen formált. A község viszonyai tükrözték mindazokat a közállapotokat, melyben a helyi munkásság élt, hiszen a község vezetése gazdaságilag a vállalatok kezében volt. A községen kívüli telepeken a vállalat törvényei uralkodtak. Zemlinszky Rezső mint a bányavállalat vezetője, tevőlegesen vett részt a község képviselőtestületének munkájában, életének irányításában, a község építészeti képének alakításában. Salgótarján mint nagyközség, az üzemek nélkül kis falu volt csak, vezetői ennek ellenére a külsőségekre sokat adtak, lakói maguk is városnak nevezték településüket. Díszes községházat építettek s megragadtak minden alkalmat, hogy legalább városi rangnak megfelelően ünnepeltessék magukat. Deák Ferenc halálakor, 1876-ban a pótolhatatlan veszteséget jegyzőkönyvi bejegyzéssel örökítették meg, a gyászbeszédet Zemlinszky Rezső mondotta. Amikor Ferenc József 1880. október 17-én keresztülutazott Salgótarjánon, az elöljáróság és az üzemek küldöttségét Zemlinszky vezette a vasútállomáshoz. Az ötpercnyi ünnepi szónoklatot - melyben „népéhez kegyelmesen leereszkedő" Ferenc Józsefet Mátyás király nagyságához hasonlítva üdvözli, aki felkeresi „hű népeit iparos tevékenységükben" - szintén a bányaigazgató mondta, feledvén az emberöltőnyi idővel előtte történteket, vagy már maga is kiegyezett az idő múlásával. Zemlinszky Rezső mint községi képviselő 1867-től több bizottságban - számvizsgáló, építészeti, tanügyi - tevékenykedett. 1876-tól megyebizottsági tag volt. Lakóházak, kolóniák, élelemtárak, iskolák, kórházak épültek vezetése idején a bányatelepeken, illetve a községben. Érdemeket szerzett a községháza és a takarékpénztár építésekor, felújításakor, melynek az elnöke is volt. Nemcsak a bánya műszaki vezetése foglalkoztatta, 1871-től a bányatörvény szerkesztői közé delegálta a társulat. Ennek az időszaknak lett az eredménye az 1877-ben közzé tett ,A hazai kőszén. Észrevételek az új bányatörvény javaslathoz" című tanulmánya. Felfogását legjobban egy kiemelt gondolata tükrözi: „...annál inkább haladunk az igazi szabadság terén, minél jobban tiszteljük a tulajdont és mindenkinek törvényes jogát..." A földbirtoktól elidegeníthetetlennek tartotta a kőszén kitermelési jogát, melynek értelmében a tulajdonos joga azt kitermelni vagy bérbe adni. Ez a felfogás konzervatívizmusát tükrözi, nem volt képes felülemelkedni egyéni és a vállalatának érdekein. A Salgótarjáni Casino Egylet elnökének 1879-ben választották meg. 1880-tól a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület létrehozásán fáradozott, melynek 1882-től lett tagja. Szervezte a községi Vöröskereszt Egyletet. Az 1885-ös országos kiállítás megyei előkészítésében 1883-tól vett részt, mint az ipari csoport elnöke. A Szabadelvű Párt tagjaként 1884-ben még elnökölt a füleki kerületben a képviselő-választáson. Egyetlen kitüntetését 1884 márciusában kapta meg, amikor királyi tanácsossá nevezték ki. Több szerzőnél tévesen lovagi címmel kapcsolták össze nevét, valójában a Ferenc József rend lovagkeresztjét az igazgatói székben utódja, Gerber Frigyes kapta. Magánemberként visszavonultan élt az igazgatósági épületben lévő lakásában nővérével és fogadott lányával. Lassan elhatalmasodó betegsége következtében 1884 októberében, 60 évesen nyugalomba vonult és Budapestre költözött. Halála 1885. március 15-én következett be. Ötven bányász és a társulati zenekar hozta tetemét vissza Salgótarjánba, ahol óriási részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Sírkövére - mely Gerber Frigyessel (1856-1897), annak feleségével Herlep Máriával (1865-1948) és Zemlinszky Máriával (1821-1903), nővérével közös - a következő sorokat vésték tisztelői: „Elhunyta folytán a Haza egy kiváló polgárt, a bányászat egy kiváló szakembert, a társadalom egy feláldozó emberbarátot vesztett el. " 633