Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

óvári bánya sorsa példakénti szerepeltetése Nógrád megyében a tulajdonosok gyors váltakozásai miatt is említésre méltó. 1906-ban Anninger bányatelkét Bauer Mihály vette meg. Egy évtizeddel később már Battik Sándor és neje Fülep Gizella galábocsi lakosok a tulajdonosai.

9 Az SKB Rt. érdeklődését hamarosan felkeltette a szénterület. Hoffmann Richard 1904-ben, majd 1907-ben készített jelentést az Óvár-Kürtös közötti szénterületről. Hoffmann ebben hivatkozik a korábbi vizsgálatok megállapításaira s így lett ismeretes, hogy Hoffmann már 1895-ben, Schmidt Sándor pedig 1900-ban bejárta a kérdéses területet, hogy választ kapjon arra a kérdésre, hogy az SKB Rt. vásároljon-e szénjogosítványokat? A vasútvonal az Ipoly bal partján vezetett Balassagyarmat-Losonc között, ezért a csekély kalóriaértékű szenet tartalmazó területet költséges lett volna megközelíteni. A szénszállítás a losonci, esztergomi, hatvani ipartelepekig megdrágította volna a szenet, ami versenyképtelenségét csak növelte volna. A vicinális vasúthálózat és a terület iparnélkülisége, mely a fogyasztópiacot leszűkítette, az évi 500 000 q termelést sem tudná felvenni. Csak hoszszú idejű kutatási jog jöhetett számításba, s Hoffmann hivatkozott is Schmidt 1900-as ismertetésére, melyben Kiskürtös, Kis- és Nagysztracin szene inkább lignit minőségű, mint barnaszén. Kalória értékben a társulat rónabányai szenével azonos minőségű. Végső konklúzió az volt, hogy az SKB Rt. ne szerezzen itt szénjogokat.

10 A kis tőkeerővel rendelkező vállalkozók továbbra is érdeklődtek a megszerezhető óvári szén iránt, ezért 1910-ben Bárkány Ármin és Hoffmann S. Zsigmond budapesti lakosok kezében találjuk a bányát.

11 Bárkány kérésére Pálfy Mór geológus vizsgálta meg a területet s jelentéséből tudjuk, hogy az Amália szénbánya annak a pataknak a bal partján feküdt, mely az Ó-várhegy 325 méteres csúcsától nyugatra eredt s több kanyar után Szklabonya alatt torkollott a Kürtös-patakba. A szénbánya a patak déli kanyarulata előtt, a bal oldalon nyílt. A 10 méteres aknával 7 méter után érték el a széntelepet, s innen dél felé egy vágatot hajtottak ki a szénben s 15 méter hosszan tárták fel a telepet. A széntelep 3,5 méter vastag volt, melyet 0,2 méteres kvarchomok réteg, egy 1,4 méteres felső és egy 1,9 méteres alsó telepre osztott. A táró végén a telep 30° alatt délnyugati irányba hajlott, a tárna első részén a dőlés csekélyebb volt. Keleti irányba a telep vízszintes lett. A fedő a bányában s a külszínen is finomabb-durvább, agyagosabb, illetve tisztább, sárgásszínű kvarchomok volt. A szén jó minőségű lignitnek bizonyult. Az új bányától mintegy 20 méterre eltávolodva található a régi bánya, melybe egy lejtősaknán lehetett eljutni. Ezt a régi bányát azonban elöntötte a víz, a szenet így nem lehetett elérni. Az Ó-várhegy délnyugati oldalán, egy juhakolnál évekkel ezelőtt víz után fúrtak, s 20 méter mélyen szénre bukkantak, de nem fúrták át. Ezt a lignitet nem volt érdemes messzire szállítani, sőt a feltárt kvarchomokot értékesebbnek tartották üveggyári felhasználás céljából.

12 A bányát nem tudták folyamatosan üzemeltetni, 1914-ben felhagyottnak írták. Bárkány Ármin mellett Schwarcz Bernát nagymihályi lakos volt az utolsó tulajdonosa.

13 Az SKB Rt. 1914-ben újólag megvizsgáltatta a területet Nagykürtös közelsége miatt. 1914. április 29-én Kovács István bányamérnök megállapítása szerint Bárkány Ernő kis kutatótárója két év óta víz alatt állt, ezért előbb vízteleníteni kellene, hogy bemutathassák. Az akna mélysége 7 méter volt, a telepben csapás mentén 10-12 méteres vágatot hajtottak ki, melynek a vájvégén a szelvény ezt a képet mutatta: 2 méter lignit, 0,3 méteres homok, 0,4 méteres lignit, 10,1 méteres homok, 1,6 méteres lignit. A szén azonban kilúgozott minőségű volt, és gyöngének látszott. A telep felett 3,5-4 méteres volt a fedő. Az aknától 50 méterre volt egy korábban összement táró, melyre többen is hivatkoztak. Bárkány szerint a szén itt jobb minőségű volt, de ezt nem látta senki sem. Az óvári szenet salgótarjáni korúnak vélte Kovács István, s a vasútvonal kiépítéséig nem tartotta érdemesnek a területtel való foglalkozást.

14 Két jelentés is ismert 1914. június 18-ról az Amália-bányával kapcsolatban.

15 Hoffmann Richard és Molnár főmérnök szerint a legutóbbi időben egy lejtősaknával tárták fel a szenet egy mély árok mentén. Ezt a bányát Pázmándy Károly bérelte, akinek Nógrád megyében több próbálkozását is ismerjük. A termelt szenet jó időben tengelyen fuvarozták a bányától, ami periodikus üzemet tételez fel. A lejtősakna „összetörött" volt, ezért tőle nyugati irányban mintegy 40 méterre telepítették a 7 méter mély aknát új feltárásként. Az akna és tárója 20 méteres távon járható volt, bár korábban vízben állt. A lejtősakna újranyitását is megkísérelték, azonban az akna első részében a törésben az elő600