Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

A bányák 1945 évi állami kezelésbe vétele és 1946. január 1-i államosítása után az egész szénmedence egységes irányítása alá került. A medencéhez csatolt egykori salgói bányák külszíni szállítása költséges volt, illetve a gyár szénszükségletét meghaladó mennyiséget egyéb szállítási lehetőségek hiányában nem lehetett máshol értékesíteni. 1948-ban a Magyar Állami Szénbányák deficitjének megszüntetése végett több bányakerület bányáinak bezárását tervezték. Közöttük volt Salgóbánya is, melyet „igen rossz szénminősége és veszteséges üzeme miatt" zártak volna be. Ezzel a lépéssel 423 munkás elbocsátását, illetve áthelyezését kellett volna megoldani. A MÁSZ szanálási terve szerint az azonnali bezárásra ítélt bányák sorában „Salgóbánya bezárásánál meg kell egyezni a salgótarjáni acélgyárral, hogy máshonnan fogadjon el szenet, melynek ára természetesen olcsóbb, mint Salgóbánya igen magas termelési költsége. A létszám áthelyezésére vonatkozólag javaslatunk az, hogy az acélgyár bocsássa el vidéki munkásait, - akiket amúgy is a MASZ-nak kell a kisvasúton nagy nehézségek között szállítania - és helyette vegye át Salgóbánya iparosait, akik közül régebben igen sokan az acélgyárban dolgoztak". Politikai okok miatt azonban a bánya bezárására nem lehetett gondolni, helyette koncentrációkkal igyekeztek a gondokon segíteni. A salgói szénterületet egy föld alatti koncentrációs vágaton 1950-ben kötötték össze a rónai szénterülettel. Ezzel a rónai kötélpályán a salgói szén is lejutott a vízválasztói osztályozóhoz. A salgó-rónai koncentráció célüzem jellegű volt, s elsősorban a vízválasztói hőerőművet és az acélgyárat szolgálta ki. A salgói bányák 1959-es kimerülésével a koncentráció is megszűnt.

38 A medvesi bazalttakaró déli részén emelkedő bazaltkúpok között magasodó Szilváskő (628 m) bazaltja és tufája a szenet rejtő üledékes kőzetekre települt, megőrizve azt a bányászat számára. A széntelepét az SKB Rt. termelte ki, bányáinak szájnyílása a bazaltkúp északi lábánál nyíltak. Ugyanoda nyíltak a szemben lévő, medvesi bazalttakaró alatti tárók is. A két hegyet összekötő nyergen létesült Róna-bányatelep és üzem. A kitermelt szenet drót-kötélpályával szállították le a vízválasztói osztályozóra, ahonnan keskeny nyomtávú vasúton jutott a zagyvái rakodóra. A Szilváskő vulkáni kúpjának aláfejtéséből külszíni sziklahasadék keletkezett, s a nagyméretű, helyenként 8 méter mélységű és 0,5-2 méter szélességű sziklahasadéka pillérfejtés hatásáról árulkodik.

39 A rónai bányamező a Medves-Szilváskő zagyvái részén, Zagyvaróna, Barna és a Szlovákiához tartozó Vecseklő és Tajti községek határában terült el. A barnakőszenet a Gusztáv-tárói bányamező bányái fejtették, melyek az inászói kerülethez tartoztak. Az 1930-as években nevezték el zagyvái kerületnek. Szenük azonban nem volt inászói minőségű, mert néhány száz méterrel magasabban, a medves-szilváskői horsztban feküdtek. A medvesi részt az I-II-III-V-VI. és a VII. számú tárókkal, a szilváskőit pedig a IV. sz. Gusztáv-táróval fejtették le, melyeknek megnyitása 1890-1910 között történt. Öt kisebb vetőt tártak fel, a legnagyobb alig 15 méteres volt. A széntelepek szintesen feküdtek, a vágatok zsinóregyenesen futottak. A szénvagyon a III. telepi volt, eredeti vastagsága a rónai részen 4-5 métert is elért. A széntelep jó minőségű felső padját fejtették 2-3 méteres vastagságban, omlasztásos pillérfejtéssel. A kitermelt szén szállítását 24 km hosszú, 1891-ben épült sodronypályával végezték. Itt az 5 q-s kasokat kettesével, állványos csillékre helyezték, később automatikusan buktatták a 10 q-s csillékbe s vontatták a zagyvái rakodóra. A VI-VII. sz. Gusztáv-tárók a III. telep gyengébb minőségű alsópadját fejtették 1 méteres vastagságban s mint porszenet küldték a vízválasztói erőműbe.

40 A termelés az államosítás után 1969-ig folytatódott a területen. Jegyzet: 1. Théta-JK Kft.: A nógrádi szénmedence bezárt bányáinak összefoglaló katasztere. 1995. II. K-Nógrád. 5. o. Magyarázó Magyarország 200000-es földtani térképsorozatához. M-34-XXXII. Bp. 1966. 53., 109-110. o. Jugovics Lajos: A nógrád-gömöri bazalthegyek. In: Természettudományi Közlöny. 1940. december 12.2-5.0. Kovács Ferenc: A megye földrajza. In: Nógrád. Bp. 1983.13-15. o. 547