Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

36. Földi István. 1991. im: 34-37.0. 37. Földi István. 1991. im: 39-42.0. NML XXIX. 105. a. I. d. 1939. november 3. 38. Földi István. 1991. im: 44-53., 68.0. OL. Z. 223.2. es. 20. sz. NML. XI. 9.1/1947. OL. Z. 221.3. cs. 30. sz. Erdmann Gyula-Pető Iván: A magyar szénbányászat a felszabadulástól a hároméves terv végéig. Bp. 1977.159-162.0. 39. Földi István. 1991. im: 71-72.0. Salgóbánya (Salgótarján) A nógrádi bazalthegyek Salgótarján környékén a szenet tartalmazó rétegekre települve megvédték azokat a lepusztulástól. A bazaltfennsík nyugati szélein épült ki Salgóbánya bányatelep, ahol 1868-ban a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat majd jogutódja, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. bányászkodott. Róna határában az SKB Rt. bányászkodott. A „Rima" tárói a Medves nyugati oldalában nyíltak. Salgóbánya egyike volt a vidék legszebb fekvésű, leggondozottabb bányatelepeinek. 1881-1952 között keskeny nyomtávú fogaskerekű vasútvonal kötötte össze 5,8 km-es hosszan az acélgyárral. A bányászott III. telep édesvízi lápok, mocsarak növényeinek elszenesedéséből keletkezett. Az északi övezetben (Salgótarján, Salgó-Róna), kezdődött meg a nógrádi barnakőszén-bányászat üzemszerűen. A

III. telepet 0,1-0,3 méteres agyagréteg választotta ketté. A felsőpad 2-2,5 méter vastag, 19 000-20 000 kJ/kg, az alsópad 1-2 méter vastag és 10 000-11 400 kJ/kg fűtőértékű. Az alsópad művelését csak kis mértékben végezték. A területet 1964-ben a zagyvái bányakerülethez csatolták, a bányákat 1969-ben zárták be.

1 Salgóbánya területén a barnakőszén vagyon sokáig ismeretlenül rejtőzött a föld mélyében. Először a 18. században keltett érdeklődést vízmosta árkokban, természetes kibúvásokban, öngyulladásból keletkezett füstjével. A barnakőszénről, illetve annak lehetőségéről több dokumentum is beszámol. Az első híradást Radványi Ferenc adta, aki a megyéről írt munkájában (1710-1716 között) a Medves-fennsík keleti oldalában Vecseklő község közelében észleltekről így írt: „Beszéli a lakosság, hogy területünkön van egy verem, melyben nem tudni, hogy milyen kőgőzölgések egykor maguktól meggyulladtak és sok víz ráöntésével sem lehetett eloltani, mely kiásott hely még ma is látható. " Ugyanerre a természeti jelenségre hívta fel a figyelmet Bél Mátyás is, aki a Bécsben 1742-ben megjelent latin nyelvű történeti-földrajzi művében ismételte meg a híreket: „Vecseklő... Cavernam in montibus ostendurunt incolae, cuius accensa auapte humus, diutius arsenit". Az újabb nyomtatásban megjelent hír-adás 1767. október 31-én a Pressburger Zeitungban jelent meg arról, hogy Nógrád megyében, a Salgó-hegyen Jankovich László birtokán a talaj magától meggyulladt és két hónapig erős füsttel égett s „az elégett föld négy öl hosszúságban és két öl szélességben és két lábnyi vas-tagságban kőszénné lett, mely tűzben nagy lánggal, de kénes szaggal ég". Ez a hely Vecseklőtől DNY-ra, légvonalban 6-7 km-re feküdt. Ezt a híradást vették át azután a következő évtizedekben többen is.

2 Mária Terézia gazdasági célokat szolgáló rendeletei közül az 1766-ban, majd 1768-ban megjelentek hatására 1766-1771 között 17 bejelentés érkezett a helytartótanácshoz tufa, tőzeg fellelésről, de bányanyitás nem követte azokat. A bejelentések között található 1768-ban két pesti kádármester, Matussek Vencel és Fischer Antal jelentése a Salgó körüli szénről. Ez a két iparos tekinthető a salgói szén bejelentésével a felfedezőknek. Ugyanekkor ismeretes lett Pest város néhány lakosának (nevüket nem ismerjük) 1768. évi somoskői szénről szóló bejelentése. II. József 1782-ben keltezett rendeletében az összes várost és vármegyét felszólította a területükön található szénelőfordulás bejelentésére. Az adott válaszok között több, nógrádi bejelentést is találunk. 1817-ben Zippser András Krisztián, 1819541