Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

valósíthatatlanok is a megfelelő tőke hiányában. Az első vállalkozók ezért kénytelenek voltak a környéken kibúvásokból megismert teleprészeket felkutatni és fejteni, aminek következtében a szén minőségét, fűtőértékét hitelesen nem lehetett meghatározni. Sok esetben a bányászat megindulásának gátjává, illetve bontakozó fejlődésének időleges lassítójává vált a lehangoló szakvélemény ismerete. Idézzük ismét Andreichet: „... Legnagyobb sajnálatomra kellett azonban tapasztalnom, hogy hazánk amaz helyein, hol még ez ideig szénbányák vagy egyáltalában bányák nem léteztek, olyan egyének vannak mint úttörők és vezetők alkalmazva, kik ama nagy és alapos szakképzettséget kívánó állásra a szakképzettség teljes hiánya miatt semminemű hivatottsággal és rátermettséggel nem bírnak, s kik a reájuk bízott állást úgy ahogy betöltik ugyan, de úgy a vállalkozóval, mint a néppel szemben tökéletlenségük miatt szomorú szerepet játszanak. " 1869-ben már a következő bányatársaságokat találjuk a szénmedencében: Borbála Társaság, Nagykürtösön a közbirtokosság kezelésében; Éva-bányatelep Nagykürtösön Messa András birtokában; a kiszellői közbirtokosság József bányatelepe; a becskei közbirtokosság Anna bányatelepe; Forgách gróf óvári Amália bányatelepe; a baglyasaljai közbirtokosság Imre és István tárnája; a mátranováki Ágnes bányatelepe; a kisaranyi közbirtokosság bányatelepe; a Zichy grófok birtokában lévő kissztracini Ferenc- és Károly-bányatelep. E bányatelepek közül a legnagyobbak is, mint pl. a nagykürtösi és a becskei csak 14-15 munkást foglalkoztattak, a többiek alig pár bányásszal dolgoztak. 1869-ben alakult meg a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat Nemtiben, pesti kereskedők bevonásával. 1874-ben a vállalkozás csődbe jutott és felszámolták. Utóda a Nemti Kőszénbánya Társaság lett. Ugyancsak 1869-ben kezdte meg a bányászatot a kisterenyei birtokán gr. Gyürky Albert. 1872-ben alakult meg a Kisterenyei Kőszénbánya Rt. 1869-ben vette meg a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat a Szilárdy Ödön és Koch Antal salgói bányajogosítványait és kezdte meg a salgói bányászatot. Vecseklőn a Cloelló-Schwarcz trieszti cég, Baglyasalján a Minnich-Jaulusz-Hoffmann féle vállalkozás bányászkodott. Jeszenszky Dániel Csókás-pusztán, Hirschler Vilmos Andrásfalván indította meg a kőszéntermelést. A szabadkutatások száma 1869-re 86-ról 258-ra emelkedett. A század utolsó két évtizedében az 1873-79-es gazdasági válság után az ipar technikai fejlődése az 1880-as évektől számítható, miután az állami ipartámogatás jótékony hatása érezhetővé vált. A nógrádi barnakőszén bányák zömében a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. (1868), az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Rt. (1881), valamint a Salgótarjáni Vasfmomító Társulatból (1868) kialakult Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (1881) kezében volt. A medence széntermelése a mélyponton 3 500 000 q volt, 1878-ban már 4 650 000 q-ra emelkedett. A középvállalatok megerősödését mutatja, hogy a szénmedence termelésében 1878-ban már csak 50%-kal szerepelt az SKB Rt., azonban az ország szénbányászatának fejlődésében döntő jelentőségűvé vált jelenléte. Az osztrák tőkések mellett a magyar kereskedelmi tőke is szerepet kapott a vállalat irányításában. Az SKB Rt. az ország legnagyobb szénipari vállalata lett, több hasonló profilú vállalatot érdekkörébe vonva. Fejlődése 1890 után lett erőteljesebb, s az addig csak helyi jelentőségű bányavállalat az ország egyik meghatározó vállalatává fejlődött dr. Chorin Ferenc irányítása alatt. A kisebb vállalatok közül hasonló irányban fejlődött az akkor még Heves megyéhez tartozó Nagybátony-Újlaki Egyesült Ipar-művek Rt. is, melynek elsődleges szénbányászati jellege vitatható.

1 A 19. század végén vezető szerephez jutó SKB Rt. 1894-ben kilépett a megyei határok közül és felvásárolta a fizetési zavarokkal küszködő Brassói Bánya és Kohó Részvény-egylet Zsil-völgyi bányáit. 1898-ban jelentős érdekeltséget vállalt az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt.-ben is. így közvetve megjelent az ország legjelentősebb szénvidékein: az esztergomi szénmedencében, a Mecsek északi területén és Erdélyben. A századfordulón a különféle érdekeltségek jegyében létrehozott szénbányavállalatok konszernekké fejlődtek. A nyolc legnagyobb bányaérdekeltség a kőszéntermelés 83,4%-át tartotta kezében. A széntermelés is gyors ütemben növekedett: 1880: 18 000 000 q, 1900: 65 000 000 q, 1913: 103 000 000 q volt. A világháborút megelőző évek gazdasági fejlődésére rányomta bélyegét az állam gazdaságpolitikája, melyre a katonai felkészültség erőteljes fokozása jellemző. A hazai kőszénbányászat szempontjából abban éreztette hatását, hogy a vasút nem volt képes a szállításhoz szükséges kocsikat kellő számban rendelkezésre bocsátani. A kereslet kielégítése így fennakadt a forgalmi eszközök hiányán. A kőszénbányák jelentéseiben egyre gyakrabban tűnt fel 52