Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

A salgótarjáni szénmedence részesedése az országos termelésből a következő képpen alakult: 1900: 39 % 1910: 23 % 1920: 26 % 1930: 18 % 1940: 16 % 1945: 18 % Salgótarján A Karancs, a Medves és a Cserhát érintkezésénél, a Tarján patak és a Zagyva forrásvidéki vízgyűjtőjének szűk völgyében az ún. Zagyva-völgy kistájban helyezkedik el a település, mely 1922-től városi rangot kapott. A salgótarjáni szénterületen a III. ún. főtelepet művelték. Ennek vastagsága 1,2-3 inétól között változott, fűtőértéke 20-24 000 kJ/kg. Az ÉNY-DK-i vetők három hosszanti horsztot és ezek között vetődéseket hoztak létre. A szénterület ÉK felől Szilváskő, a Róna fennsík bazaltjai, É-felől a Karancs andezitje, D-en a Mátra masszívuma zárja le. A régi salgótarjáni bányák - József-tárók, József-akna, Károly-akna, Ó- vagy Emma-akna, Új-akna, Forgách-akna, Jakab-táró, Gyurtyános-akna, József-lejtősakna - szénmezeje a somlyói és baglyasaljai-alsópálfalvai bércek között, a salgótarjáni árokban feküdt. A somlyói bércen (Inászó puszta és Somlyó bányatelep) települtek a Teréz-tárók, melyek több K-NY-i vetőt tártak fel. A somlyói bérc Salgótarján felé inproduktiv volt, csupán kisebb szénfolt sorolható ide a régi József-tárók feletti részen. Ezen a területen a barnakőszén 100 méterrel magasabban feküdt, mint a vele szomszédos József-aknai mezőben.

1 A legrégibb bányákban táróművelést folytattak, így a salgótarjáni külső pályaudvarral átellenben lévő domboldalon (Szilas-hegy, 347 m) telepített Jakab-tárókban, a város DK-i szélén telepített (Nagy erdő) Ó- vagy Emma-aknában, a város északi részén létesített József- tárókban. Ezekben a régi művelésekben rendszeres fejtési módról nem beszélhetünk, a vágatokat sűrűn egymás mellett hajtották ki, biztosításukra kisebb-nagyobb szénpilléreket hagytak vissza. Ezzel kevés fát használtak fel biztosításra, így a vágatok fenntartási költségei is alacsonyak voltak. A kitermelt szenet kosarakban hozták a felszínre, majd taligát vettek igénybe. A taligák könnyebb továbbítása érdekében pallókat fektettek le a tárókban. Ahol a talp képlékeny, duzzadásra volt hajlamos, ott köveket döngöltek a talajba és ezzel biztosították a szállítást. Később a szintes pályákon megjelentek az ember majd lóvontatású kenőhüvelyes csillék. Ezeket fából készítették s első-hátsó ajtóval látták el az ürítés megkönynyítése céljából. Salgótarján határában „igen sok és jó minőségű kőszén találtatik" - írta Pesty Frigyes kérdéseire a falu vezetése 1864. augusztus 24-én. A megjelölt terület a Havas nevű dűlő volt, „holjelenleg a kőszénbánya van, melyből sok mennyiségű kőszén ásatik... " Ez a terület lett később a Józseftárók bányatelepe. A salgótarjáni barnaszénbányászat megindulásának időpontját, jelenlegi kutatásaink alapján 1856-ra tehetjük. Johann Breilich és Georg Windsteig vállalkozók egy 1860-as ügyirat szerint 1856ban a faluban már fejtésre érdemes kőszéntelepet tártak fel és helyezték üzembe. Bányájukat Berg Adolf vezette Flügel N. megbízottal. A bányászat tényét az 1859. november 27-én megtartott bányabejárás is konstatálta.

2 A földbirtokosról, Jankovich Antalról közismert volt, hogy mereven elzárkózott a bányanyitás lehetősége elől. 1855-ben bekövetkezett halála után örökösei: Szilárdyné Jankovich Erzsébet, Lubyné Jankovich Antónia és Balásné Jankovich Helena 1858. augusztus 9-én osztályegyezséget kötöttek, melynek értelmében a birtok fele része Jankovich Erzsébet tulajdonába került. Brellichék előbb Jankovich Antóniával és Helénával kötöttek szerződést 1859. augusztus 24én, s ezzel szénkiaknázási jogot biztosítottak maguknak. Az Antónia védnevű bányatelekre kérték meg a kutatási engedélyt.

3 A Jankovich család meghatározó szerepet töltött be a salgótarjáni szén478