Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Somoskőújfalui kőszénbánya 90 Ipolytarnóci kőszénbánya 100 Dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. nagybátonyi bányászata 500 M. Kir. állami vasgyárak nagybátonyi szénbányája 220 A jelenlegi határ átmetszette a szénmedencét, s Saigon pl. úgy határozták meg, hogy a bánya bejárata a magyar oldalon volt, a szénterület pedig átkerült a megszállt területre. További gondot jelentett a szénmedence élelmezésének, bányafa- és vasszükségletének biztosítása. A salgótarjáni széntermelés szempontjából a békefeltételek nem voltak elfogadhatók, de ezzel kellett együtt élni a továbbiakban. A békekötés révén Csehszlovákiához és Romániához került bányák elvesztése ellenére a részvények birtokában az SKB Rt. megtartotta befolyását. A helyzet új üzletpolitikát kívánt az igazgatóságtól, melynek során Magyarországon építette ki vállalkozásait: Heves, Borsod megye lett vállalkozásainak új helyszíne. Mivel az SKB Rt. érdekelve volt a silányabb minőségű szenek eladásában, sorra nyitotta meg a korábban bezárt vagy arra ítélt bányáit, sőt újabbakat is létesített a fiatalabb barnakőszén és lignitterületeken, a bekövetkező változásokat jelzi a részvénytársaság és a salgótarjáni igazgatóság közötti levélváltások témája. 1922 júliusában Róth Flóris igazgató a salgótarjáni és tatai szénmedence termelési költségeit hasonlította össze, amiből kiderült a megyei szénbányászat országostól elütő sajátossága. Ugyanis a tatai szénbányászat centralizált üzem volt csekély kiterjedésű szénterülettel, kedvező eredményekkel. Itt az első világháború kitörése előtt is nyolc órát dolgoztak a bányászok, míg Salgótarjánban 1918-ig a 12 órás műszak volt érvényben. Az egyik hátrány abból származott, hogy a salgótarjáni vállalat bányái nem képeztek összefüggő egészet, hanem egymástól nagy távolságban találhatók. A széntelep csekély vastagsága miatt üzemeik nagy területre terjednek ki, ezért koncentrációt csak korlátozottan lehetett megvalósítani. A tatai szénbányákkal szemben a nógrádi bányák földrajzi fekvésük szerint kerületekre voltak osztva, s ezért minden egyes kerületet külön-külön kellett felszerelni. Még mindig vándorbányászat jelleggel bírt bányászatuk, mert minden kerületnek csak korlátozott szénmennyisége volt, melynek kitermelésével a bányatelepek elértéktelenedtek. Kétségtelen az is, hogy a termelési költségek szempontjából legolcsóbban művelhető le a 2-2,5 m vastag széntelep abban az előfordulásban, ahogy az a szénmedencében fellelhető. Az SKB Rt. élt is, sőt, elmondhatjuk, hogy a világháborúból adódó kényszerhelyzet következtében visszaélt a helyzettel. Nemcsak a háború időszakában, hanem azt követően is teljes energiával látott neki a legolcsóbban kitermelhető vastag széntelep leművelésének anélkül, hogy ezeknek pótlásáról gondoskodhatott volna. Róth véleménye szerint a háború alatt a gyors győzelem reményében csak a fokozottabb termelésre helyezték a hangsúlyt. A háború előtt és alatt a vastag telepből kitermelt szénmennyiség az évi termelés 60 %-át tette ki, holott ez már az 1921. évben 40 %-ra esett vissza. A salgótarjáni szénmedencében a termelési költség a legszorosabban összefüggött a széntelep vastagságával, ezért ennél fogva a 2,5 méter vastag telep leművelése olcsóbb volt minden más telepnél, mely ennél vékonyabb. Az ismert viszonyoknál fogva a salgótarjáni medencében az volt a helyzet, hogy miután kevés vastag telep állt rendelkezésre, ugyanazt a szénmennyiséget a meglévő vékonyabb telepekből csak lényegesen nagyobb munkáslétszámmal és lényegesen drágább termelési költséggel lehetett kitermelni. A 20. század elején tehát a nógrádi szénmedencében a bányaviszonyok lényegesen megváltoztak, az olcsóbb kitermelésű, vastag telepek lecsökkentek, a vékonyabb és drágábban kitermelhető széntelepekből kellett a termelést pótolni. Lényeges az is ebben az esetben, hogy a szénmedencében a munkások 1918. novemberéig 12 órás, majd ettől az időponttól fogva 8 órás műszakban dolgoztak, ami a speciális helyi viszonyok mellett a munkahatékonyság lényeges csökkenését jelentette a termelési költségek megdrágulása mellett. Most éreztette hatását az is, hogy korábban elmaradtak a beruházások, amiket a vállalatnak fokozottan kellett pótolnia. Ezek a beruházások Chorin elnök korábbi koncepciója szerint történtek, melynek során a vállalat a bányászatból remélte nyereségét. A helyi sajtó a két nógrádi bányavállalat egyesítésének tényét, mely 1925-ben bekövetkezett az 1917 évi részvénytöbbség megszerzés után így kommentálta: 449