Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

tetni. A hely a Péterffy-féle erdővel határos Jankovich-birtokon fekszik. A beküldött szénmintát Morgenbesser alsóausztriai bányamester vizsgálta meg, s azt jelentette, hogy a szén nem jó, bár „mélyebbre ásva jobb minőségű szenet lehetne találni, mert a beküldött mintákat a legfelsőbb rétegből vette a felfedező s ez a réteg az idő viszontagságai alatt szétmállott". Egy nagyobb kiterjedésű „szénmedence" esetén érdemes a területtel foglalkozni, mert a feltárás a fölfedező leírásából következtetve könnyű munka lenne s nem járna nagyobb költséggel. Kérdés volt azonban, hogy érdemes lenne-e a telepet ott feltárni, s a termelt szenet értékesíteni? Azt szerették volna megtudni az illetékesek, hogy a telep milyen távolságra fekszik Pesttől, hányszor fordulhat meg naponta a fuvaros Pest és a széntelep között, hány mázsa szenet lehetne egy négylovas kocsival elvinni, és mázsánként mennyi lenne a fuvarköltség? Ezeknek a kérdéseknek a feltevése azért volt fontos, mert az 50 arany jutalomra csak az tarthatott igényt, aki olyan széntelepet fedez fel, amelyik gyakorlatilag hasznosítható. Matussek és Fischer jelentése szerint az általuk felfedezett széntelep 15 mérföldre (112,5 km) távolságra fekszik Pesttől, azonban ezt a távolságot egy nap lehetetlen megrakott szekérrel megtenni. „Fölhívja azonban a kamara figyelmét arra, hogy a széntelepben állandóan tüzek vannak, most is egy hónap óta pusztít benne tűz. Ezek a tüzek magyarázzák meg azt is szerinte, hogy a beküldött szénmintákat nem találták jónak. " A tanács ezt a jelentést felküldte a Kamarának, melynek 1769. március 28-án adott válasza lesújtó volt a kádárokra. E szerint a jutalmat nem utalványozzák ki, mert a fölfedezett szenet nem lehet gyakorlatilag értékesíteni.

I0 A Salgótarján környéki barnakőszén telepekről az első értesülések a 18. században születtek, s hamar köztudottá vált, hogy a megye füleki járása barnaszén telepeket fed. Azonban a közlekedés nehézsége, a gazdasági fejletlenség s az ebből adódó fogyasztópiac hiánya, társulva az új tüzelőanyagtól való idegenkedéssel odázta el hosszú időre az ásványkincs kitermelésének a lehetőségét. A 19-20. századi magyar történetírás - a 18. században még nem létező polgári magyar nemzetállam gazdasági érdekének mellőzését rótta fel a bécsi udvarnak - írta Heckenast Gusztáv. így gyökeresedett meg az ország gyarmati helyzetének hamis tézise. Az „ipari gyarmattá" süllyesztés hamis nézetével magyarázza ezért - érthetően - Bán Imre is azt, hogy a gazdag széntelepek felhasználására csak egy évszázad múlva kerülhetett sor.

11 William Bright orvos 1818-ban még a „középkort" találta Salgótarjánban, s úgy vélekedett, hogy megvannak már azok a magok, „amelyekből kifog sarjadni a haladás és a fejlődés gyümölcstermő virága. "Az angol orvos-utazó tudott a Jankovich birtok alatti szénvagyonról s arról is, hogy a földbirtokos „...fél a polgártól, aki a szükséges tőkét már többször felajánlotta a bánya feltárásához, és fél a paraszttól, aki így megszűnik jobbágy lenni, és szabad bányász lenne belőle". Eddigi kutatásaink nem derítettek fényt arra a polgárra, aki felajánlotta volna Jankovichnak a bányanyitást. Hacsak nem a két kádármesterről szólt az emlékezet. August Ellricht 1828-ban mint „kenyeretlen Tarjánról" szólt írásában. Ellricht szintén ismerte Jankovich Antal konzervatív birtokos vadaskertje alatt található széntelep legendáját, amit a birtokos nem engedett kitermeltetni. Csak Jankovich 1855-ben bekövetkezett halála után tudta Brellich János 1856-ban a salgótarjáni szénbányákat feltárni. Fényes Elek 1857-ben sem utalt még Salgótarjánnal kapcsolatban a szénre, holott 70 év óta gyakran szerepelt az irodalomban és ismert volt a helyiek előtt. Ellenben Zagyva és Pálfalva bányáit megemlítette.

12 A Salgótarján környékén a szénbányászat ezért Zagyvaróna határában az 1840-es évek végén kezdődött meg. 1848-ban Moosbrugger Hieronymus bécsi iparos és Wéber Alajos bányász tették az első kísérletet Inászó pusztán, hol megnyitották bányájukat. A terület br. Prónay Albert és Osztroluczky család birtoka volt, amit 20 évi időtartamra vettek bérbe. A széntermelést a Mária táróban kezdték meg, ahol 2,2 méter vastag, jó minőségű széntelepet tártak fel. 1848-ban 142 000 bécsi mázsa (79 200 q) szenet fejtettek és értékesítettek. 1859-ig a termelés évente 250 000 bécsi mázsával (140 000 q) emelkedett.

13 A kibányászott szén mennyiségére Klapka György helyettes hadügyminiszter 1849. május 23-án Debrecenben keltezett leveléből következtethetünk. A főispánnak beszámolt 25 000 bécsi mázsa (14 000 q) kőszén szállításra kötött szerződéséről, melyhez késedelem nélkül fuvarosok kiállítását kérte.

14 Az Inászón termelt szenet a Dunagőzhajózási Társaság a Tiszán közlekedő hajói számára Szolnokra és Poroszlóra kellett lovas kocsikkal leszállítani. 1850-ből 430