Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
rendelőt, műhelyeket adtak át. 1922-ben elkészült a kórház, orvosi lakás, ötven munkáslakás, élelemtár. A lejtősakna elkészültével száz csillét is beszereztek. 1923-ban átadták az iskolát, tanítói lakást mind a két telepen. Az erőközpont bővítése, osztályozó, sodronypálya, műhelytelep 1921-ben létesült. Ezeknek a beruházásoknak az értéke 89 millió koronát tett ki. A vállalat sorsát a következők alapján látták biztosítva: az ország területén maradt a fekete és barnaszénbányák 25 százaléka. Ezeknek a bányáknak a termelése 1913-ban 70 millió mázsa volt, a jelenlegi termelés már alig éri el az 52 millió mázsát. Ezzel szemben az ország szénszükséglete 85 millió mázsa. Ebből a MÁV 19 millió mázsát, a gyárak 35 millió mázsát, a bányák 0,5 millió mázsát igényeltek. A lakosság 7,5 millió mázsa háztartási szénszükséglete, a hajózás és a mezőgazdaság 26 millió mázsás szénigénye összesen 33,5 millió mázsát jelentett. A szénhiány így 33 millió mázsa. A bányák teljesítőképessége ugyan fokozható, de semmi esetre sem abban az arányban, hogy a hazai széntelepeink a szükségletet akár csak megközelítőleg is kielégíthessék. Az eddigi vizsgálatok szerint a bátonyi szén átlagban 3600-3800 kalóriás, szeparációval ez az érték 25 százalékkal emelhető. Ugyanekkor a tatai szén 5700, a salgótarjáni 4500-5000, a borsodi 4000 kalóriás volt. A szeparáció révén a bánya a rangsor élére kerülhetne, mivel az országban egyik bánya sem rendelkezett megfelelő mosóművel. Szeparációs berendezést az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. Dorogon, a MÁK Rt. Tatán, ÉKI Rt. Mizserfán, MÁK Rt. Ajkán működtetett. Az SKB Rt.-nek modern értelemben vett berendezése sem volt. Ugyanekkor Magyarországon mintegy 50 bányavállalat tevékenykedett. 48 Nagybátonyban a lejtősakna létesítése nélkül praktikusan nem volt megoldható a kitermelt szénmennyiség bányából történő kiszállítása. A lejtősakna egyik szárnyát használnák fel arra, hogy ide hozzák le a szenet a feltárás és fejtés alatt lévő tárnákból és innen jutna a felszínre, a drótkötélpályához. Magának a sodronykötélpályának a kihasználtsága a lejtősaknától függött. A vasúti állomáshoz - a sodronypálya végéhez - tervezték a szénosztályozó és mosó épületét. Legfontosabb létesítménye az ikerlejtősakna, sodronykötélpálya, osztályozó, erőcentrálé egymással szorosan összefüggtek, ezért egyszerre kellett azokat megépíteni. A Lipták-céggel kapcsolatban a bányaüzemeknek külön részvénytársasággá való átalakítása elkerülhetetlen volt. Bortnyák István igazgató egyedül tevékenykedett, szükség lett volna munkatársak beállítására. Különösen gépészeti és építészeti területen voltak problémák. Az erőcentrálé rossz helyre épült és drága, felesleges hűtőtornyot alkalmaztak. A bányatelepi épületek pedig nagy összevisszaságban létesültek, semmi rendszert nem lehetett felfedezni telepítésükben. A szénosztályozó berendezés létesítését az indokolta, hogy a bátonyi gyengébb minőségű szén ugyan még könnyen elhelyezhető a nagy szénszükséglet miatt, de már mutatkoznak annak is a jelei, hogy rövid időn belül a külföldi és jobb minőségű szénnel kell versenyeznie. A bátonyi szén palatartama miatt rosszabb minőségű szenek közé sorolódott. A bánya vezetősége tárgyalt a marcheggi és witkowitzi gépgyárral az osztályozó létesítése ügyében és mindkét helyre 150 mázsa szenet is küldött mintaképpen. A witkowitzi gyár a Humboldt kölni gyár tervei alapján készítette volna el az osztályozót. Az anyagveszteség 35 százalék, a szén 5500-5600 kalóriára lett volna emelhető. Mivel a szén jelenleg csak 3200-3600 kalóriás, az ajánlat kecsegtető volt. Az építkezésre 30 millió koronát terveztek. A sodronypályához a szorospataki területről keskeny nyomtávú vasúton szállították le a szenet. A vasutat továbbra is közösen használták az állami kőbányával. Mivel szállítási ütemterv nem volt, gyakran előfordult, hogy a szerelvények szembetalálkoztak egymással. A sodronypálya mellett azonban továbbra is szükség volt a vasútra az anyagszállítás miatt. A tervek között szerepelt az elavult erőközpont Mázára költöztetése, mivel a jelenlegi (új) centrale elegendő teljesítménnyel rendelkezett, ugyanis kapacitása 350 LE, míg a tervezett beruházások energiaigénye csak 280 LE volt. A tervek szerint 1921-1923 között a termelésnek el kell érnie a napi 40 vagont, ami éves szinten 8000 vagont jelentett volna. A 100 millió koronás beruházást három év alatt, évi 33 millió koronával kell majd amortizálni, a kérdés az volt, hogy mázsánként a 40 koronás árat bírják-e majd tartani. 49 A szorospataki akna 1920-ban 750 munkást foglalkoztatott, de csak 80 bányásznak tudtak lakást biztosítani. Ezért is volt olyan fontos az építkezések beindítása. A munkaerő-szükséglet, a mun325