Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

egymásmellettisége s a medencerészek különböző ütemű süllyedése változatos kőzetkifejlődést eredményezett. Az újharmadkort két nagy időszakra osztjuk: miocénre és pliocénre. Miocén A miocén a szávai hegyképző mozgások utáni miocéntenger előrenyomulásával kezdődik. Az első miocéntenger üledékanyaga az oligocéntengerből és ugyanazon lepusztulási övezetekből ered, mint ahonnan az egri emelet üledékei származnak. Ezért nehéz az oligocén és miocén kor határát megvonni. A miocénkori üledékek vastagsága 600-800 méter, időtartama 13 millió év. Három nagy korszakra tagolódik: alsó-, középső- és felső miocénra. A miocénben a területen jelentős képződmények rakódtak le, melyek közül elsősorban az alsó- és középső-miocén alsó részében képződött barnakőszén telepeket kell megemlítenünk. A kőbányászat szempontjából is a miocén kor vulkánossága az eltérő jelleg miatt különböző, a Karancs andezit összlete a Börzsöny típusú vulkánossághoz kapcsolható, bár morfológiailag a Cserháthoz sorolódik. Alsó-miocén Az alsó-miocént az eggenburgi (20 millió év) és ottnangi (19,5 millió év) emelet üledékei építik fel. Az eggenburgi emelet két további üledékcsoportra oszlik: az alsó tengerparti és a felső szárazföldire. A tengerparti üledék (Budafoki Homokkő Formáció) homok-, homokkő-, konglomerátum rétegekből tevődik össze, melyekben igen gyakoriak a nagyméretű pectenek. A felső, szárazföldi emelet (Zagyvapálfalvai Tarkaagyag Formáció) kavics, konglomerátum, homokkő betelepüléssel (Putnoki Slír Formáció), finom csillámos kovakő, alsó tarkaagyag szintekre bontható. A csillámos homokkő az ipolytarnóci lábnyomos homokkő szintje, s ebben találták meg a világhírű megkövült fenyőfát, a Pinus tarnociensist és a lábnyomokat. Az ottnangi emelet az alsó miocén első vulkáni kitörésével kezdődik s az alábbi szintekre bontható: - alsó-riolit-, dácittufa - felső tarkaagyag - barnakőszéntelepes összlet - cardiumos, oncophorás homokkő, agyag. Az alsó riolittufa (Gyulakeszi Riolittufa Formáció) erős vulkáni törmelékhullásból keletkezett, a nógrádi barnakőszén medence egyik jellegzetes szintjelző kőzete, fekükőzete. A riolittufában 0,10,5 m vastagságú széncsíkok fordulnak elő, ezt az ún. PV. vagy „teríték" telepet pl. Piliny határában bányászták is. A riolittufára 15-20 m vastag nagykiterjedésű mocsárból lerakódott többszintű felső tarkaagyag települt, vastagbőrű emlősök (Prodinotherium, Mastodon, Rinocérosz), teknősök csont és fogmaradványaival és a buja növényzet levél, ág, termés lenyomatával. A tarkaagyag duzzadásra hajlamos, s ezért az alsó széntelep művelésekor sok nehézséget okozott a bányászoknak. A riolittufában települt szénerecskék fokozott süllyedést, egy tengeri időszak bekövetkeztét jelzik. A riolittufás aljzaton kialakult egy 130 km hosszú, nagy lápövezet, amely a széntenger lassú előrenyomulása, lagúnasor képződése, majd ezek feltöltése és elmocsarasodása háromszor ismétlődött meg, melynek során három széntelep alakult ki. A barnakőszén telepes összletnek (Salgótarjáni Barnakőszén Formáció) a széntelep közvetlen feküjéből (riolittufa vagy tarkaagyag) a felső telepet fedő partközeli tengeri üledékkel bezárt rétegcsoportot értjük, melyben az alsó (III. számú), a középső (II. számú) és a felső (I. számú) barnakőszéntelep képződött. A kőszéntelep összlet háromtelepes kifejlődése esetén 65-70 m, két telepesnél 25 m körüli vastagságú. Az alsó (III. sz.) barnakőszéntelep édesvízi lápok, mocsarak növényeinek elszenesedéséből keletkezett, tehát limnikus eredetű. Salgóbánya egyik vágatában talált 1,5 méter kerületű függőlegesen 23