Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Az SKB Rt. ménes állománya 35-40 anyakancából, 28 futó, 300 nehéz és 150-200 db csikóból állt. Míg 1871-ben 25 pár lova volt a vállalatnak, 1914-ben a ménes állománya elérte az 500 darabot. Az 1920-as években a szállítás gépesítése következtében a lóállomány lecsökkent. 1942-ben a lovak száma 93 volt, ebből hidegvérű 65 db, melegvérű 28 db. 1943-ban a gazdaságnak már csak 80 lova maradt, ezek közül csak 33 volt bányaló. 1940-1944 között a 120 munkást, 10 altisztet és egy okleveles gazdászt alkalmazó gazdaság 40 lovas fogattal, 5 személy-, 6 teher- és 1 betegszállító gépkocsival, valamint 3 traktorral rendelkezett. Az államosítás után 1950-ben a lóállomány még elérte a 200 db-ot, majd fokozatos csökkentés után az utolsó ló - Rabló - Salgóbányán 1953-ban hagyta el a földalatti munkahelyet. Az utolsó lófogat Ménkes bányán (Ilona-bánya) a 60-as évek elején szüntette be a működését. A Fuvarozási Üzem már az államosítás előtt kialakult kereteiben, s jellegéből adódóan decentralizált volt. A centrum a Salgótarjáni Gazdasági Udvar volt, ahonnan az északi medencerész és a vállalati központ vasúton kívüli személy és teherszállítási feladatait irányították. A vállalat vezetőinek és tisztviselőinek a hintó volt a fő szállítási eszköze, amit majd a gépkocsi váltott föl. Az elsők között Roth Flóris igazgató kedvelte meg az autózást. A Tarján-patak menti hajdani kocsissor, a kolóniarész volt a vállalati sofőrök és kocsisok lakóhelye. De nem csak Salgótarjánban, hanem a medence területén is voltak istállói a vállalatnak, egészen addig, míg az autók fel nem váltották a lovakat. A Károlyi lakótelepen volt az úgynevezett „csikóistálló", melyet később lakásokká alakítottak át, de még az 50-es években is úgy szállították a kocsisok az illetményszenet, hogy a „csikóistállóba" viszik. A 40-es évek elején a „Gazdaság" igen széleskörű tevékenységet folytatott. A nagyobb bányatelepeken mindenütt volt lóistálló, illetve fogat: Mátranovákon, Mizserfán, Kísterenyén, János-aknán, Karancskesziben, Zagyvapálfalván és a központban Salgótarjánban. Művelték az 520 kh. saját földterületet, 1.000 kh. bérletet és a mintegy 1.500 kh.-át kitevő erődterületet. A 20-as 30as években megjelentek a gépkocsik a szállítás területén. De a „Mérnökség" emberei pl. a terepen továbbra is a „társas kocsit" használták, lovas fogattal közlekedtek. A 30-as évek végén szarvasmarha állományt fejlesztett ki a vállalat, a 40-es évek elején már 120 darabbal rendelkezett. Különböző telepeken voltak elhelyezve és biztosították a tejet a bányász gyermekeknek, amikor már jegyrendszer volt. A szántó területekből részes müvelésre is adtak ki földterületeket, ezzel is biztosítva a családoknak a burgonyát és a hizlalásra való kukoricát. A

II. világháború eseményei teljesen felszámolták a „Gazdaságot", a front áthaladása után sem lóállomány, sem gépjármű állomány nem maradt. Újra kellett szervezni a „Gazdaságot". Pár év alatt sikerült is és a 50-es évek elejére már újra 200-250-es lóállomány volt, 4-5 teher és 3-4 személyautóval. A lóállományból 32 drb dolgozott a föld alatt, a többi külszíni szállításban vett részt. Ezekben az években naponta még 6-8 hintó és a mérnökségi társaskocsi szállította a mérnököket, aknászokat és felmérőket a munkahelyekre. »• A Gazdaság kezelte a lakótelepet is, udvarában volt a lakatos, bádogos, villanyszerelő, szíjgyártó, bognár és gépkocsijavító műhely Salgótarjánban. Ahol a munkahely már távol volt a bejárattól, ott földalatti istálló is volt (Szorospatak, Salgóbánya),.itt csak vasárnaponkint jöttek ki a bányából a lovak. Sajnos 2-3 év alatt meg is vakultak, kijőve a bányából, látó társuk mellett még a külszínen, fogatban több éven át dolgozni tudtak. A gépjármű állomány fokozott fejlesztésével csökkenteni lehetett a lóállományt. De még szükség volt rájuk, pl. nagyobb terhek szállítására (transzformátor, piramita oszlop, kazán) 4-es, sőt 6-os fogatolással. Amikor Karancskesziben a Jenő-aknák művelése következtében egy egész utcasor kútjából eltűnt a víz, egy fogat még az 50-es években is lajttal szállította naponta a vizet. Átszervezés folytán a „Gazdaság" Szállító, majd Fuvarozási üzemmé alakult át. A szállító üzemnek ekkor már 16 személygépkocsija és 50 drb tehergépkocsija volt. Bazsalya Gyula bányamérnök emlékezése szerint, amikor 1954-ben visszajött fiatal szakemberként a megyébe Kazáron, az ottani „bányakastélyban", mely akkor munkásszállásként üzemelt, la147