Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
(Szomszéd András: A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság társulati népiskoláinak története. 222. o. Bányával bíró települések nemzetiségi megoszlása Nógrád vármegyében 1890-ben) Salgótarján, mint bányászati központ a következő képet mutatta Év Magyar Német Tót Egyéb Magyarul tud 1880 szám 3549 920 1526 321 4225 % 56,2 14,6 24,2 5,0 66,9 1890 szám 5684 1050 2103 641 7513 % 60,0 11,1 22,2 6,7 79,3 1900 szám 10601 817 1750 384 12157 % 78,2 6,0 12,9 2,9 89,7 1910 szám 12588 445 617 96 13307 % 91,6 3,2 1,5 0,7 96,8 1920 szám 11306 303 512 92 15094 % 94,1 1,9 3,4 0,6 99,2 1930 szám 16289 239 394 58 16921 % 95,9 1,4 2,3 0,4 99,7 A bányászok túlnyomó többsége a felvidékről érkezett, a szlovák nyelvterületről, de tömegesen keresték fel időszaki munkára a bányatelepeket német, lengyel, cseh és morva nyelvterületről is. A tisztviselők és az altiszti kar döntő többsége idegen volt, ezen csak a magyar iskolákból kikerülő új tisztviselői kar megjelenése változtatott. Az első időkben az iskolákban nem lehetett magyar tannyelvűségről beszélni, mert a különböző anyanyelvű gyermekek kerültek az iskolapadokba. A tanítóik - erre számos nógrádi példa található - értették nyelvüket, sőt volt olyan tanító, aki németül, szlovákul és magyarul tanított egyszerre. A hivatalos kormányzat az 1879. 18. tc-ben kötelezővé tette a nemzeti iskolákban is a magyar nyelv tanítását, mégis az idekerülő, munkájuk révén egymásra utalt emberek egy sajátos bányásznyelvet hoztak létre az egymás közötti érintkezésben. A beköltözött felnőtt bányászok magyarul sohasem tanultak meg anyanyelvi szinten, ha itt maradtak, a másod generáció már jórészt elvesztette a bevándorló ősei nyelvét. Salgótarjánt 1885-ben a Losonc és Vidéke с lap a germanizáció egyik fészkének nevezte, mert az SKB Rt „irodáiban, üzletvezetésében, könyvelési vitelében ragaszkodik a német nyelvhez", különösen azóta, hogy Zemlinszky Rezső halála után Márkus bányamérnök vitte az ügyeket. Szakmatörténeti okok járultak hozzá, hogy ez a helyzet kialakuljon. A bányamérnökök 1868-ig Selmecbányán német nyelven tanultak. Terény Jánostól tudjuk, hogy 1889-ben az Akadémia működését úgy értékelték, hogy „Akik itt tanultak azok német szellemet vittek magukkal mindenüvé, s az sokféle nemzetiség, mely a főid minden részéből ideözönlött, ha nem is egészen német, de bizonyára cosmopolita jelleget adott az Akadémiának, melyből a magyar szellem száműzve volt. " Kovács Anna tanulmányában fogalmazta meg a magyar bányászszaknyelv kialakulása, fejlődése és egy magyarosítási folyamat kapcsolatát. Döntő hatást a folyamatra a következők gyakorolták: „Először az, hogy 1868-1869-es iskolai évben a Selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia első évfolyamában a magyar nyelvet tették meg kötelező előadási nyelvvé. Másodszor az, hogy 1868-ban Pech Antal megindította a bányászszaknyelv megteremtésében oly nagy érdemeket szerzett első magyar nyelvű bányászati szaklapot, a Bányászati és Kohászati Lapokat". Farbaky István 1883-as programja szerint „igyekeznek a nemzetiségnek, s ezzel a magyar állameszménynek meghódítani az iparágat, mely mindenütt a földkerekségen úttörője előharcosa volt a civilizációnak ..."A magyarosodási folyamatot nagyban elősegítette az 1887-ben megalakult bányászati és kohászati irodalompártoló egyesület. Ebben meghatározó szerepet vitt a későbbiekben Salgótarjánban is dolgozó Andreich János. A múlt század végére a bányász szaknyelv kérdése már hazafias érzelmeket is kiváltott a helyi sajtóban. Farkas János az ÉKI Rt. bányamérnöke iro106
