Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

SZOKÁSOK A GYERMEK SZÜLETÉSE ELŐTT - Megesett lányok

gabb menyasszonyra. A vagyoni szempontok mellett, kisebb súllyal ugyan, de egyebeket is számbavettek. A hagyomány szerint régen az is közrejátszott, hogy féltek a rontástól. Erre már csak a legöregebbek tudnak példát mondani. „Vót olyan is, hogy nem vette el a lyányt. Oszt ammeg merrontotta. Úgy, hogy nemcsak ű (a férfi), de még a lyánya is, aki másik asszonytul született, az is mehhalt rontásba. Még én lyány vótam. Olyan hatvan esztendeje lehet annak. Szent Istvánkor temették az embert. A mulatság leállt, mikor vitték a halottat. Én is ott vótam. Három évig nyomta az ágyat az ember rontásba. Vagy tán több is vót a'„ (Kanyoné Fábián Erzsébet, sz. 1895., örhalom). Vegyes lakosú községekben több esélye volt a megesettnek arra, hogy elvegye a fiú, amennyiben azonos vallásúak voltak. Később, amikor a gyermek megszületett, s a természetes apa családja megtudta, hogy fiú lett, ismét latolgatni kezdték a házasságot. Emellett szólt, ha az apróság hasonlított az apjára. Ritkábban, de előfordult olyan eset is, hogy a leány szülei voltak a házasság ellen: minden lejegyzett adatnál az apa makacssága miatt, gazdasági, társadalmi rangjukra hivatkozva. Ilyenkor azonban a fiú családjának módjában állt összehozni a fiatalokat, hiszen úgyis az ő házukhoz, az ő gazdaságukba került a menyecske. „Tudok ollyat. A bátyámuram (férjének a bátyja) felesége. Szerették egymást, csak az apja nem akarta adni a lyányt. Nem tudom, mit várt, mer' úgy egyfurmán vótak (gazdasági szempontból a két család). Amikor a gyerek megszületett, bátyámuram katona vót. Aztán megint úgy maradt (állapotosán) a lyány. De az apja még ekkor sem adta. No osztán anyósom, mikor mettudta, hogy megint vastag a lyány, hát mán ű állt a sarkára (özvegyasszonyként ő volt a család feje), hogy a második mán nem születhet meg apa nélkül, akár akarják, akár nem. Mikor bátyámuram hazagyütt szabadságra, akkorra elintézett mindent (ti. az anyja), oszt megesküdtek" (Vargáné Hegedűs Juliánná, sz. 1886., örhalom). Viszont ez esetben át kellett vállalni a lakodalom rendezését, összes költségeit, s számolhattak azzal, hogy a leány nem kap hozományt. Legtöbbször azonban a fiatalasszony szülei megbékéltek az első gyermek világrajöttekor, különösen ha az fiú lett. Bár arra is tudnak példát, hogy az apa csak jóval később nyugodott bele. Addig a menyecske látogatóba sem mehetett haza. Utólag aztán, főleg ha szépen éltek a fiatalok, a szülők különböző formában pótolták az elmulasztott kelengyét. Az így utólag megtartott esküvők lefolyása eltért a szokásostól. A századfordulón még többféle módozatról, fokozatról tudnak. Amennyi-