Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

CSECSEMŐKOR - Pólyázás

mellett. Bár nem hangsúlyosan, de mindenütt üyen vagy olyan formában, a két világháború között jelentkezik a törekvés,hogy a különböző nemű gyermekeket minél kisebb korban már megkülönböztessék.

94 A gyermekholmik nemigen öröklődtek, esetleg csak az ünnepi főkötő. Általában elhasználódtak, s egyébként sem törődtek különösebben velük. Minden gyermeknél újra készítette az anya. Pályázás A mai legidősebb generáció is már csak hallomásból emlékszik rá, hogy az újszülöttet szorosan végigfásüzták.

95 Elbeszélés szerint, miután a kis- és nagypelenka segítségével tisztába tették, keresztben ráfektették a csecsemőt egy pelenkának készített vászondarabra, annak két végét ráhajtották, ehgazgatva a nyaka körül. Volt egy kb. tenyérnyi széles vászon vagy kanavász csík, amivel a válltól kicsit lejjebb kezdve becsavarták olymódon, hogy a csík közepét tették felül a csecsemő alá, a két végét elől keresztezték, majd hátul is, s így folytatták a lábáig. Közben gondosan egyenesre igazgatták végtagjait.

96 Abban megoszlanak a vélemények, hogy ezt követően a csecsemőt csak egy kisdunnával takarták le, avagy a pólyapárnába is bekötötték. Az eképpen bepólyázott csecsemőt csak fürdetéskor tették tisztába. Négy-hathónapos koráig volt így szokás.

97 Az eljárást több szempontból hasznosnak ítélték. Részint nem görbülnek meg a gyerek csontjai, részint nem kell attól tartani, hogy kikaparkodja a szemét. S az ócska vászondarabért sem volt kár, ha a faggyúsan világrajött csecsemő testétől beszennyeződött. Kutatásaim szerint a múlt század utolsó két évtizedében hagyták el e pólyázási módot,

98 enyhített változatai azonban helyenként még fennmaradtak. A századfordulótól már születés után kisinget adtak a gyermekre, Litkén azonban volt olyan adatközlőm, aki 1919-ben született gyermekét is még az ingecske fölött végigfásüzta anyósa tanácsára. „Vot ollyan tenyérnyi szeles, hosszú kanavasz. Ugy mondtuk: ponyik. Ezzel tekertük végig a gyereket. Fentről kezdték és a lábánál kötték meg. Előtte tisztábatettük, rá a kisinget, aztán csavartuk be. Jó vót ez, mer' nem fente össze magát. A lábait is igazítottuk össze, hogy jól fejlődjön. Kéthónapos koráig vót így. Persze ha fejlett gyerek vót, mán hamarébb is kivették. Két pónyik elég vót, az egyiket mindig kimostuk" (Márton Lászlóné, sz. 1892.).

1 0