Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

KERESZTELŐ - Keresztszülő és keresztgyermek

A kiragadott példákból is láthatjuk, hogy a keresztszülőknek fontos szerepe volt keresztgyermekük lakodalmán, s hogy ez az alkalom müyen nagy kiadást jelentett számukra. Amikor mást hívtak bérmakereszt­szülőnek, az ajándékozási kötelezettségek ugyanazok maradtak, azonban a lakodalmi teendők vonatkozásában történt változás. A reprezentatívabb szerepköröket (a templomi szertartás során, a lakománál) átvették a bér­makeresztszülők, a keresztvízi keresztszülőket viszont a szűkebb rokonság tennivalóiba vonták be. A keresztanya lett a gazdasszony, felügyelt a főzőasszonyokra, tálalásra. A keresztapa pedig, mint kocsmáros, az ital­ról gondoskodott. 153 Ha a bérmakeresztszülők meghaltak vagy vala­milyen oknál fogva nem vállalhatták a lakodalmi feladatokat, akkor a keresztvízről való keresztszülők helyettesítették őket. Azokban a fal­vakban, ahol csak a legutóbbi években szokás mást hívni bérmakereszt­szülőnek, még nem alakult ki teljesen az új gyakorlat. „Az unokám mán úgy bérmálkozott, hogy ez a mostani pap vót. Szóval neki mán mást hittak az anyjáék bérmakeresztanyának. No oszt jött a lagzi. Otthon beszéltünk a menyemmel, hogy most mán mi legyen? Hogy melyiket hívjuk násznagynak. Hát oszt megegyeztünk, hogy a keresztvízrül való keresztapát illeti a násznagyság. Oszt úgy gondolja el, ezek olyan szemtelenek vótak, mán a bérmakeresztapjáék, hogy elgyüttek ide. És hogy remélik, őket híjjuk majd. Awót a nagy szerencse, hogy nálam vót éppen a keresztvízrül való kereszt- ­anyja a lyánykának. Mink benn vótunk az elsőházban. Oszt az hallotta az egészet, hogy ezek hogy kínálkoztak fel, mer* a konyhából behallatszott. Aztán kihíttam közéjük, sírt is szegény. Megmondta nekik, hogy ha mán flye­nek, hogy így erőszakoskodnak, ők nem bánják. Meg hogy nem haragszanak ránk. De azér' csak nem jöttek el a lakodalomba, hiába ment át értük a fiam, meg a gyerekek is" (Nagyné Mák Rozália, sz. 1906., Patak). A továbbiakban a keresztgyermek gyermekének keresztelőjébe — láttuk — több helyen meghívták a keresztanyát, ritkábban férjét is. Ez, a hagyományos formában a bábának adott néhány filléren túl, legfeljebb egy tál süteményt jelentett, napjainkban azonban ő is értékes ruhafélét vesz az újszülöttnek. A keresztgyermek életének jeles alkalmaihoz kötődő ajándékozáson, lakodalmi teendőkön kívül kevés szerepe volt a keresztszülőknek. Nem mondható, hogy rendszeresen látogatták volna a gyermeket. „Vót, hogy átgyött keresztanyám, beszaladt kérni ezt-azt, vagy elbeszélgetni. Amikor éppen vót rá érkezése. Akkor szóltak néhány szót, hogy de megnőttünk, megy-e az iskola. De nem vót abban semmi szabályosság" (Dúlóné Gyürki Mária, sz. 1897., Nagyoroszi.) 154

Next

/
Thumbnails
Contents