Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

KERESZTELŐ - Keresztelő

segítségükre lenni, kénytelenek voltak megvárni, amíg a gyermekágyas felerősödik. A nagyobbszabású vendégség előkészítése, lebonyolítása ugyanis nem kis terhet rótt a háziasszonyra.

101 A csesztvei, ipolyszögi katolikusok körében azonban kimondottan a későbbi keresztelő volt szokás: előfordult, hogy csak egy hónapra tartották, de legkevesebb két hétre. Emögött annak hatását is sejthetjük, hogy az itteni gazdaréteget alkotó evangélikusoknál — mint láttuk — a vasárnapi kereszteléssel egybetartozó keresztelő gyakran csúszott ugyanennyit az egyházszervezeti adottságokból következően. A szokás időbeli változásai miatt nehéz általánosítani, annyi azonban valószínűnek látszik, hogy a vendégek köre régen is szélesebb volt, mint az előző változatoknál. Mindkét ágról ott voltak a nagyszülők, s legtöbbször a szülők testvérei is. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy a házaspárok gyermekeiket vitték-e, vagy sem. Közrejátszott, hogy volt-e kire hagyni őket. Ha nem, jöttek mind, csak a bakmacska maradt otthon. Ipolyvecén, Nagyorosziban szokás volt az apa, de különösen az anya keresztanyjának is szólni. Hozzávetőlegesen annyi kitűnik az adatokból, hogy a Szécsénytől nyugatra fekvő falvakban volt nagyobb a társaság üyenkor. Legtöbbször az újszülött apjának feladata volt, hogy a keresztelő előtti napokban sorra látogassa azokat, akikre gondoltak, és ünnepélyesen meghívja őket. Elsőnek a komáékhoz illett mennie, aztán a nem velük lakó nagyszülőkhöz,

102 felesége, majd a maga keresztanyjához, végül a testvéreket járta sorba. Itt már nem számított a sorrend, ment, ahogy útjába estek. A bábának csak otthon szólt a gyermekágyas, a házban lakó rokonokat pedig nem kellett külön meghívni, örhalomban, Hugyagon, Ludányban a bába hívogatott az adott vasárnapon,

103 közvetlenül nagymise után.

104 A szülők testvéreit itt nem hívták meg külön, ha akartak, önkényesen elmentek, így a bábának nem kellett sok helyre mennie. Ludányhalásziban úgy intézte, hogy a komáékhoz érkezett utoljára, s velük együtt ment aztán maga is az ebédre. A gyakorlat az volt, hogy mindenki hazament nagymise után az ételekért, majd ünneplő ruhában maradva, féltizenkettő tájban indultak a keresztelős házhoz. Vizsgált időszakunkban valamennyi meghívott család igyekezett egy-két tál süteménnyel, borral, ritkábban pálinkával hozzájárulni a lakomához, de elvüeg ez nem volt kötelező.

105 A komaasszonynak azonban feltétlenül Ülett kitennie magáért üyenkor. E naturáliák részét képezték a keresztelési ajándéknak, csakúgy, mint