Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

KERESZTELŐ - Keresztelő

gyógyításának téves idekapcsolása is lehet. Korábban gyűjtő szakembereknek még sikerült vidékünkön ide vonatkozó memoratokat, hiedelemmondákat rögzíteni, amelyek az elváltás mágikus bizonyítását, s a szimbolikus kemencébevetést tartalmazzák. „Édesanyám mesélte egyszer, ő is az anyjátul hallotta, hogy az egyik rokonának vót egy gyereke, de az a gyerek nem beszílt sose, csak a feje nőtt neki. Egyszer egy öreg bácsi ment oda hozzájuk, a gyerek akkor is ült a ház közepin. Az öregember mondta, hogy vegyenek egy szoros csuprot, szűkszájú vót, oszt aggyanak neki benne tejet, meg egy nagyobb kanalat, aztán hagyják egyedül a gyereket, a kemencét meg fűccsík be közbe. Ott is hagyták, de a kulcslyukon hallgatták. A gyerek meg mondta, hogy: Egyek no, kis fazík, nagy kanál, egyek no. Mikor oszt a kemence leígett, a gyereket jól elagyalták, ráültettík a lapátra, aztán háromszor mondták: Ha az enyimet vissza nem adod, bedobom a kemencébe. Akkor a gyerek eltűnt a kürtőbe. A gyerek osztán nemsoká meg is halt" (Pálinkás Józsefné, sz. 1890., Bernecebaráti).

6 „Megint öreganyám beszé'te, hogy az is így vót kicserélve, az a gyerek. Nem itt vót Csitárba. A gyerek ollan kis öreg vót, de nem tudott jámi, nem beszélt, csak ült a kályha mellett. Ment oda valami ember, tudós vót, aztán mongya neki, az anyának: No, próbáljon csak vele: aggyon néki majd, ha ennyi ad, kis bögrét, meg nagy kanált, hogy a kanál majd nem fér a bögrébe. Hát osztán csak figyeljék meg a gyereket, tud az beszélni. Akkor csak hallják odakint: Na, kis bégre, nagy kanál, hogy egyek belőle? — nagymérgesen mondta a gyerek. Akkor osztán azt javasolta, hogy fűccsenek be a kemencébe, oszt akkor a gyereket ültessék a lapátra, hogy majd a kemencébe vetik a gyereket. Nyomban a kéményen vették (vetették) be az asszony saját gyerekit: Ne kutya, ezt vesd be e, ezt égessétek meg! Így cserélték vissza a gyerekét az asszonynak" (Sebők Andrásné, sz. 1881.,Csitár).

61 A keresztelést sürgető tudati tényezők időben visszafelé haladva fokozottabban hatottak, a régi forma szerint tehát gyakoribb volt a hétköznapra eső keresztelés.

62 Mindössze a pénteket, vagy a hónap 13. napját kerülték, tekintve, hogy ezek minden szempontból szerencsétlen napnak számítottak. Ha kevés híja volt már a hétvégének, s a csecsemő állapota sem adott okot aggodalomra, igyekeztek megvárni a vasárnapot. Általánosabbnak azonban csak a 30-as évektől mondható a vasárnapi keresztelés a katolikusok körében. Evangélikusoknál korábbi gyakorlat ez, ami szükségszerűen következik abból, hogy a keresztelést náluk az egyház mindig valanülyen más, templomi összejövetelhez igyekezett kapcsolni. Amely falvakban nem volt parókia, ott — főleg télidőben — megvárták, amíg az