Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)
SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS - A realizálás negatív eszközei
lehetőség volt. 5 7 Hozzájárult még ehhez a hatósági ellenőrzés lazább volta. „Akkor még könnyebb vót. Meszszületett,, odavette rnagáho' az anyja szopni, a gyerecske elaludt, az anyja menynyomta, oszt mehhalt. Nem vizsgálták azt ki akkor. Mehhalt. hát mehhalt. A harangozó írt, oszt mewót. Egy üter pálinkáér' beírta, hogy szívgörcsöt kapott a pici, hogy szívgyöngeségi vót, ilyeket. Az anyja siratott egy darabig, oszt ki tudta?" (Hegedűsné Fábián Angéla, sz. 1901. örhalom). A külső szemlélőnek bűnügyi rémtörténetként ható esetek fölött a falu lakói hamar napirendre tértek. Ennek egyik oka, hogy tisztában voltak minden konkrét esetben a kényszerítő körülmények súlyával. 5 8 Másrészt a csecsemőhalált — csakúgy, mint az ország más vidékein — általában nem fogták fel tragikusan, aminek indítékai a megélhetés anyagi nehézségeiben és a bő gyermekáldásban keresendők. „Ha mehhalt, maj' lesz másik. Annyi gyerek született akkor" (Mártonné Bernáth Jolán, sz. 1916., örhalom). ,,Hát sajnálni sajnálták, de jobban csak azt mondták, jó'járt szeginke, hisz nem vót hozzá megélhetés, ahho'a sok gyerekhö'" (Boros Istvánné,sz. 189 3., Hugyag). „Emlékszek, még gyerek vótam. Itt a szomszédunkban mehhalt egy kislyány. Az anyja úgy siratta: Madárkám, madárkám, kiszállt a kalitkából... Oszt mondja egy másik asszony, vót neki hat gyereke: Mér' nem gyütt inkább hozzám a halál? Kettőt is adtam vóna neki az aprajábui!" (Vargáné Bernáth Erzsébet", sz. 1920., örhalom). „Mikor utoljára Erzsikém született (1953-ban), mondtam is, nem bánnám, ha meghalna. Akkor nem számít. Mikor mán nőit, nem adtam vóna semmiért" (Gerhátné Puszta Terézia, sz. 1908., Ludányhalászi). A csecsemőgyilkossággal kapcsolatos felfogás összetettségéhez tartozik azonban, hogy amíg általánosságban megértőek voltak, ha valaki közvetlen formában szembekerült vele, végsősoron elítélte. Ugyanaz az idős asszony, aki előzőleg megértően vélekedett, később, élete alakulásáról mesélve így nyüatkozott: „Szomorú vótam én egész életembe. Nem mehettem ahho' akihö' szerettem volna. Szép legíny vót, meg ollyan kedves, de ollyan! Idevaló vót Kelenyére. Csak hát mindenki beszélte, hogy az anyja elment kendert szaggatni, ott gyütt rá (a szülés), oszt a gyerecskét megfojtotta. Elásta, mer' nem akart több gyereket. Igaz, adottsága se nagyon vót hozzá. A fiú megkért, dehát csak nem mehettem olyan asszony fiáho', aki elpusztította a saját gyerekit" (Nagy Istvánné, sz. 1895., Ipolyfödémes). Mágikus csecsemőgyilkosságra is van adat. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy ha a családban előzőleg elhalt gyermek keresztnevét adják az
