Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József

54. A 20. század elejéről származó, zöldmázas cserépkályha a tisztaszobában. Diósjenő. Zólyomi József felvétele, 1967. PMF 7893. tozásoknak. A vályogból, földből épült új lakóházakba már nem belülfütős kemencét készítettek. A kemence szája a pitvarba került, mely a ház füsttel en ítését eredményezte. A szobában továbbra is lapos kemencét építettek, mely a téli hónapokban fekvőhelyül szolgált éjjel a ház egyes lakóinak. A 18. század utolsó harmadában az Alföld népszerű kemence típusa, a búbos, megyénkben is kezdett elterjedni dél felől. A kallói jobbágyok házaiban 1787-ben „búbos kemencében" sütöttek kenyeret. Pásztor Mihály bujáki jobbágy búbos kemencéje két oldalról lócával volt körülvéve 1791-ben. A 19. század elejétől a Herencsényhez tartozó Liszkó pusztán, a héhalmi, a szarvasgedei uradalom cselédházaiban sem volt ismeretlen ez a kemencetípus. Tanúvallomásból tudjuk, hogy a Surányban lakó Koplányi János jobbágyhoz látogatóba érkező legény a búbos kemence alá feküdt le 1843-ban. Az 1960-as években végzett gyűjtőútjainkon, a megye középső és az Ipoly menti falvaiban az idős adatközlők úgy emlékeztek, hogy szüleik, nagyszüleik házában búbos kemence volt. A megye nyugati szélein, a Börzsöny hegység keleti lábánál fekvő településeken (Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Nagyoroszi) a lapos és a búbos kemence meglétéről nincsenek ismereteink. A 19. század elején készült levéltári iratok, a visszaemlékezések, a napjainkban is fellelhető tárgyi emlékek, ezekben a falvakban fazekasoktól vá-