Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József

dott. Termékeiket kocsiszámra vitték a nógrádi falvakba, de áruikkal Debrecenig, Bajáig, sőt Újvidék környékére a Bácskába is eljutottak (K. CSILLÉRY K. 1991:490). A részekre szedve szállított ládákat vásárlás után a helyszínen rakták össze. A szekrény bükkfából hasított deszkákból készült, melyek vastagabb hosszanti élét hornyolóval kiárkolták, majd zsindelyszerűen egymáshoz illesztették. A hátra hajtható fedél a hátsó legfelső deszkából két oldalra kinyúló facsapokon forog. A ruhatárolásra használt ácsolt ládák fedele dombos, elejének két deszkája díszített. Oldalait általában 4-4 deszka képezi, de díszítés csak az elején található. A négy deszka közül az alsó kettő a legszélesebb, a fő díszítmény ezekre került. A hornyolóval készült díszítmények egyenes, félkörös vagy köralakú vonalakból álltak. Némely példányon az emberábrázolás is ismert: ég felé tárt karú, kis figurák. A 18. század első felében egy-egy háztartásban 50-80 darab cserépedényt írtak össze, de nem volt ritka az olyan ház sem, ahol százon felül volt a fazekasáruk, tálak, fazekak, tányérok, korsók száma. Egy kallói jobbágynak 1722-ben 16 db bécsi fazeka, 24 db bécsi tányérja, 8 db keresztény korsója, 35 db tálja, 19 db korsója és 34 db egyéb cserépedénye volt. E korból tárgyaink nincsenek, azért formájukat, díszítésüket nem ismerjük. A nógrádi falusi hajlékokban lakásdíszül szolgáló újkeresztény (habán) edények - a más gyűjteményekben megőrzött darabok alapján ítélve - fehér alapon színesen mintázottak lehettek. A parasztság cserépedényeit vándorkereskedőktől vagy a termékeikkel faluról-falura járó fazekasoktól szerezte be. Feljegyezték, hogy 1693-ban negyven kocsi cserépedényt hoztak a balassagyarmati vásárba árulni. Minden kocsi után egy fazékkal kellett a vámot kiegyenlíteni. Ebben az időben a megye több településén foglalkoztak cserépedény készítésével. Eddigi ismereteink szerint fazekasműhelyek voltak az alábbi településeken: Poltár, Tamási, Zelene, Gács, Panyidaróc, Bolyk, Kálnó, Podrecsány, Szinóbánya, Losonctugár, Losonckisújfalu, Sóslehota, Nagyfalu, Múlyad. Tűzálló edények korongozására alkalmas agyag csak Poltár, Gács, Zelene, Sóslehota, Losonctugár és Losonckisújfalu határában volt. A Losonctól délre eső fazekas falvakban inkább tárolóedényeket készítettek. A parasztság természetesen nem csak a megye fazekasműhelyeinek termékeit vásárolta. Háztartásának cserépedényeit a megyén kívüli fazekasközpontok készítményeivel is kiegészíthette. A bécsi fehér fazekak, tálak, tányérok, a keresztény korsók, a gömöri cserépedények, az akkor még Heves megyéhez tartozó pásztói fazekasok munkái sem voltak ismeretlenek a nógrádi parasztok konyháiban. A bakabányai fazekak, az 1800-ban alapított körmöcbányai kőedénygyár körmöci fehér kőedényei, és még bizonyára több fazekasközpont terméke is eljutott megyénk parasztságához. A parasztság lakáskultúrájának változása az új építőanyagok elterjedésével vette kezdetét. A 18. század közepétől az erdő területének csökkenése, a faépítkezés tiltása a megye parasztságát arra késztette, hogy lakóházát, belső telkének más építményeit vályogból, vert- vagy rakottfalból készítse. Köztudott, hogy a fa az egyik legtartósabb építő-