Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS ÉPÍTKEZÉS Zólyomi József

Az épületek tetőfedő anyagát a 18. század elejétől tudjuk nyomon követni. A 19. század végéig a zsúpfedelű épületek voltak túlsúlyban. A rozsszalmából készült zsúp lehetett lapos, sima vagy fejes zsúf Az Ipoly völgyében bábu, babka volt a zsúpkéve neve. A zsúpot a tetőre létrás kötéssel, vesszőgúzzsal, csavart szalmakötéllel erősítették a ragfákhoz, szarufákhoz. A ház gerincére helyezett zsúpkévéket kalodákkal, ekelovakkdX rögzítették. A parasztság gazdagabb rétege már a 19. század közepén is cseréppel fedte lakóházát. Karancskeszi (1848), Galsa (1855), Nógrádmarcal községekből tudunk apró, hódfarkú, Poltár községben készült ún. pótári cseréppel fedett házakról. A cseréppel fedett házak száma az 1870-es évektől gyorsult fel, amikor a biztosító társaságok jelentős öszszegű kártérítést fizettek a leégett zsúpfedeles házak után. A magas biztosítási összeg reményében szinte minden este felgyújtottak egy-két házat a megye falvaiban. A kapott összegből - az adatközlők visszaemlékezése szerint - nemcsak cserépre jutott, állatokat is tudtak belőle vásárolni. Az 1910. évi összeírás szerint a megye lakóházainak közel 60%-a már cseréppel volt fedve. A zsindely a templomok, kastélyok tetőfedő anyaga volt, felhasználásával a parasztságnál nem találkoztunk. A nád, mivel kevés volt belőle, jelentős szerepet nem kapott a tetőfedésben. Az udvar felöli falazatnál kinyúló, keskeny tetőrésznek eresz, eszterha volt a neve. Az eresszel fedett, fal melletti részt ereszallya, falajja 32. Lakóház udvari homlokzata. Tornáca faoszlopos, és áttört díszítésű mellvéddel készült. Rimóc, 1920. Antal Károly felvétele, 1964. PMF 5154.