Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PÁSZTORMŰVÉSZET Lengyel Ágnes

Az állatok körüli munka nélkülözhetetlen kelléke volt a Nógrádban bun kosbornak nevezett szerszám. Juhászok, kanászok, csordások, csikósok kezében egyaránt sokféle célra szolgált. A terelésen kívül, őrzés közben a pásztor rátámaszkodott, ráült, megdobta vele az állatot, kisebb mezei vadakat leütött vele, s ha a szükség úgy hozta, ez volt verekedéskor használt fegyvere vagy előkerült a pásztortáncok során is. Kedvelt változata volt a görcsösbot. Az erdőn kiválasztott élő vadkörtefa- vagy barkóca (berkenye) ágat tavasszal többnyire szabályos sorokban bevagdosták, hogy ennek helyén őszre forradások, görcsök keletkezzenek. Az így kiforrott ágat tűzön párolták, mésszel kenték be, majd zsírral, faggyúval dörzsölték és több napig trágyalében tartották, hogy „szép piros színt kapjon". A bot egyik vége, a feje rendszerint vastagabb volt, amit az ágnak gyökérről, tőben való lemetszésével érhettek el. Kedveltek voltak a végükön esontbinkóval vagy ónöntéssel díszített és így súlyosabbá is tett botok. Hornyán István, századunk első felében élt juhász a Karancssághoz tartozó Telek-pusztán ünnepi alkalmakkor vagy faluba menet használta barkócafából készített görcsösbotját, aminek felső végét marhalábszárcsontból fűrészelt csontbunkó és a kezében botot fogó pásztor ólomberakással kialakított ké450. Domború faragással készült kampósbot szárának részletrajza, a kezében is kampósbotot tartó juhász alakjával, a nyájjal, erdei állatokkal és a boton körbetekeredő kígyóval. Litke, 20. század első fele. PM 59.2.1. alapján 451. Juhászkampó, nyele barkócafából, kampója szaruból, rézrátétekkel. Csőváron (Pest megye) készült a 20. század első felében; Nógrád megyében is használták. PM 50.110.1.