Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

TÁNC- ÉS ZENEI HAGYOMÁNYOK Felföldi László

megye keleti, észak-keleti felén farsang hétfőjén és keddjén felváltva tartották a rokon családok a komabálakat vagy nászozást, ahol csak a szűkebb rokonság volt jelen. Farsang keddjén volt az asszonyok ördöglagzi nevű mulatsága, ahol férfiak nem vehettek részt. A 20. század új divatját jelezték vidékünkön a néhol feltűnő szüreti mulatságok és felvonulások, az iparosbálak és tűzoltó bálák, amelyek már nagyobbrészt zártkörű, alapos előkészítést igénylő, éjszakai táncalkalmak voltak a felnőtt fiatalok és a házas emberek együttes részvételével. Ezeket megkülönböztetésként már kifejezetten bál elnevezéssel illették, szemben a hagyományosabb táncalkalmak tánc, mulatság, ivó elnevezésével. (A bál szó különféle összetételekben előfordul a hagyományos táncalkalmak megnevezésében is pl. komabál, de ez inkább egyfajta szépítő, megnemesítő szándékot takar.) A kifejezett táncalkalmak (a múlatás és a tánc kedvéért létrehozott társas összejövetelek) mellett számos olyan népszokás volt, amely táncos elemeket is tartalmazott. A vízkereszt napjával kezdődő és a farsang keddjével végződő farsangi időszak a lakodalmak, disznótorok, s a fiatalság fonóbeli szórakozásainak ideje volt Nógrád megyében is. A Karancs-alji falvak sajátsága volt, hogy a farsang vasárnapi farsangi kerülésen szokásos maskarás fölvonulás mellett, egy héttel korábban megtartották a lányok vasárnapjai is. Ilyenkor az egy-fonóbeli lányok nyárssal vagy kosárral a kézben bejárták a falut, s minden udvarban összefő- 431, Lakodalmi tánc. Vanyarc, góztak, énekeltek, helyenként táncoltak is. Az ének, a jókívánság és ado- 1957. Manga János felvétele, mánykérő mondóka után ők is a legényekhez hasonlóan lisztet, szalon- PMF 3764.