Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS ÉPÍTKEZÉS Zólyomi József

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS, ÉPÍTKEZÉS Nógrád az ország legsűrűbb településű megyéi közé tartozik. Bármerre indulunk el a megyében, 4-6 km megtétele után egy újabb településre érhetünk. A középkorban ennél még jóval sűrűbb volt a településhálózat ami a sajátos birtokviszonyokkal hozható összefüggésbe. Mint már szó esett róla, all. században a megye királyi, főnemesi és egyházi birtok volt. A főnemesek a tulajdonukban lévő részbirtokokon apró jobb ágyfalvak at hoztak létre, melyek közül több a tatárjárás és a török háborúk idején elpusztult. Gyakran a főnemesek nevét őrző egykori önálló települések később a ma is meglévő községek határába olvadtak be. Példaként megemlíthetjük, hogy Cserhátsurány határában a Surány, Kasza és Csór nemzetségnek volt birtoka. Nevüket napjainkra maga a Surány falunév, a Csór falurész (1848-ig önálló település) és a Kaszafalva dűlő elnevezése őrzi. A birtokrészek tulajdonjoga öröklés, vásárlás révén a jobbágyfelszabadításig, illetve a második világháborúig fennmaradt. A falvak földesurainak természetesen nemcsak a határban, hanem a belterületen is volt birtokrészük. Itt meghatározhatták a házhelyek számát, kijelölhették a letelepedő személyét, megszüntethették a jobbágy telkét stb. Alig volt a megyének olyan települése, amelyiknek egyidőben 2-3 vagy még ennél több földbirtokosa ne lett volna. A falvak középkori szerkezetére nincsenek adataink. Nem tudjuk, hogy a lakóházak miként helyezkedhettek el egy középkori településen. Nem valószínű, hogy az egymás mellé épített házak sora, a zárt utcakép jellemezte volna a több földbirtokos között - a birtok arányában - felosztott belterületet. Gerge, Szarvasgede, Surány községekben a 17. század közepéről származó leírás szerint a „több nemesi ülléseken lakó jobbágyok házai távol vannak egymástól". A megjegyzés azt sejteti, hogy a földbirtokosok jobbágyainak beépített házhelyei nem kapcsolódtak össze, hanem uradalmanként szigetszerűen helyezkedtek el a község belterületén. Az összefüggő házsorok kialakulásának kezdete a 17. század végére, a 18. század első felére, vagyis az újratelepítés időszakára tehető. A beltelkek teljes beépítettsége azonban az úrbérrendezéstől (1771) veszi kezdetét. A falvak földesurai nemcsak az eddig meglévő jobbágyföldeket mérték ki rosszabb minőségű helyen, hanem az egy telekre jutó szántóföldet is csökkentették. A korábban egész- vagy féltelkes gazdákból fél- és negyedtelkes gazdák lettek. A felszabadult földeket a birtokosok vagy majorságukhoz csatolták, vagy új jobbágytelekként ismét kiosztották. A 18. század második és a 19. század első felében a zsellérek száma is jelentősen megnőtt. Az új jobbágy- és zsellérházhelyhez jutottak többsége a gazdák családjaiból került ki. Az új házhelyek kiosztásával a települések belterülete szinte teljesen beépült. Az egymás