Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

vagy koraklasszicista stílusjegyeket is magán visel, mint például Csesztvén 1776-ból vagy Dejtáron 1795-ből. Sokfelé a temetői nagy feszületet fából faragták, de feltűnő méreteik ellenére a kutatás számára szinte ismeretlenek maradtak. Őrhalomban 1789. előtt állítottak egy magas keresztet. Az 1864-ből való csitári pléh Krisztusú kereszt a közelmúltban került a Palóc Múzeumba. A törzsén hajladozó virágindák, alakos faragványok a 17. századi magyar ornamentika hagyományait képviselik. Hasonló, de még monumentálisabb a karancssági temető századforduló táján készült és az 1970-es években még fennállott, mintegy hat méter magas fafeszülete, jellemző domború faragásokkal. Kétoldalt kozmikus jelek: a nap illetve a hold csillagokkal, fölöttük cserepes növény, a menyasszony kellékeiből és a ravatalról - a mennyei jegyes mellől - is elmaradhatatlan rozmaring. Elől Krisztus a kereszten, lejjebb oltáriszentségként úrmutatóban és kehelyben. Szécsényfelfalu ma is álló temetői fafeszületén elementáris népi megfogalmazásban alul a szentostya magávalragadó, sugárzó valósága látható úrmutatóban, középen Ádám faragott koponyája (LIMBACHER G. 1999:5. kép), fönt bádogra festve a paradicsomi kitaszítottságtól megváltó Krisztus alakja. Szanda századfordulón készült és múzeumba került temetői keresztjének egyetlen fölszögezett, faragott ábrázolása az oltáriszentséget tartalmazó kehely. Ez a pléh korpusz és a szentostya, mint Krisztus teste öszszefüggést hangsúlyozza. Szécsény temetőjében az első világháborús hősök nagyméretű fakeresztje a fölső szárvégeken ívesen faragott. A vízszintes szár szélein az anyagvastagság meghagyása keretbe foglalja a domborúan faragott középponti országcímert és a két oldalról vonuló katonaságot. A függőleges száron a háború kezdő és befejező évszáma fogja közre a címert. Országos összehasonlításban is kiemelkedő az Őrhalomból és Karancs-vidékről ismert barokk ízlésű sírjelfaragás, és jelentősek Diósjenő, Kosd református temetői fejfái. Az e tárgyakhoz fűződő sajátos paraszti viszonyulást tükrözi, ahogy Őrhalomban a hozzátartozók térdepelve fejezték ki tiszteletüket a sírkeresztnél, és azt többfelé a jelenben is csókjukkal illetik, ami nyilván egyszerre szól Krisztusnak s a Szent-keresztnek valamint a megboldogultnak. Útmenti feszületek, kis-kápolnák és szobrok f MYUCJSZIRJ ÄZURIßAVl BOLDOGULT 'HUQYV'E C PÍROKKÁ È LT 1 ÍVET 373. Evangélikus fejfa, a felirat alatt cserepes növény, fölül a csillag, a hold és a sugárzó nap jelével. Terény, 20. század első fele. PM 92.2.2. alapján A települési tér szakralizációja a község életének oltalmazását, biztonságérzetét, gazdálkodásának sikerét szolgálta, és a rituális, paraliturgikus cselekmények térbeli csomópontjait, szerkezetét jelenítette meg. A protestáns falvaknál a templom mellett ennek jeleit a természeti környezet vallásos azonosításában érzékelhetjük, mint Bánkon, ahol az egyik emelkedettebb helyet Isten dombjának nevezték, „hasonlítván azt a nép azon hegyhöz, melyről üdvözítőnket a kísértő Sátán megkísértette" (SCHRÄM F. 1968:703). Katolikus falvakban további építmények is idetartoznak, melyek jellemző módon természet-