Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

371. Az 1920-as években készült karancshegyi kegyoltár részlete (Lourdes-i Mária, öltöztetős kegyszobor angyalokkal, Lisieux-i Kis Szent Teréz). Az 1950-es évek óta a karancslapujtői templomban található. megfigyelhető, hogy a keletkezésében, kultuszában elsősorban paraszti kötődésű kegyhelyek valamilyen magaslat és szent források, szentkutak köré szerveződnek. A hely magaslati volta itt is archaikus ég és föld közötti kötelék szerepre utal. Hasonlóan ősi eredetű a kutakhoz, forrásokhoz, mint Isten kitüntette helyekhez való népi vallásos ragaszkodás. A víz itt az ember egész életét élesztő forrássá, a testi-lelki gyógyulás, megújulás hordozójává válik. Jellemző a szentkutak ősi vízkultuszának keresztényi formája, amikor bennük egykor a szent keresztet látták meg, mint a szurdokpüspöki Szentkereszt-kútjában és Szentkúton, vagy az oltáriszentséget 1866-ban Karancskesziben. A nemesi alapítású zarándokhelyekjói szemléltetik, hogy számukra már nincs meg a hegynek és víznek ez a jelentősége. Élet és halál teológiai szempontrendszere, az egyházi búcsúkiváltság pápai engedélyeztetése és a szakrális kordivat azok helyébe lép. A 17-18. században a Balassák kálváriája már nem forrás köré, de még hegyre épült Kékkőn. Itt a barokk kor közös nemesi, népi búcsújáró gyakorlatának dokumentumaiként szemlélhető a felső társadalmi osztály részéről az az ezüst fogadalmi kép, amelyen a Balassa család tagjai egy betegágy köré összegyűlve ábrázolják egykori szükséghelyzetüket. Hasonlóak a Boldogasszony-kegyképhez fogadalomból fölaján-