Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

gyeket is hordoztak. A török után újratelepült faluközösség néhol, mint Cserhátszentivánban, a kőtemplomot is szalmával fedte. A 17. század utolsó harmadában Mátraszelén a templom felszerelése még szegényes. Tornyában egy harang volt, oltárát papirképekkel látták el. 1733 körül Mátramindszenten csak egy olyan szentély szolgálta a híveket, amelyet a község lakói nemrég építettek újjá 15. századi templomukból. Misekönyvön kívül más felszerelés, templomi ruha nem volt. Ekkoriban Dorogházán is csak egy elhasznált karing és miseruha állt rendelkezésre. Úrmutatójuk volt, de új papi valamint áldoztató kelyhet csak évekkel később tudtak beszerezni. A 18. század közepén a maconkai templom hajója még földpadlós volt, s a század végéig nem volt általános, hogy padok legyenek templomokban. A templomi berendezés műemléki, művészettörténeti számbavétele során - noha a népművészet figyelemreméltó tárgyainak jó része nem is kerül említésre - néhány gyakori minősítés tér vissza. Az egyik legtöbbet használt, változatos kifejezés templomberendezési darabok jellemzésére a vidéki, vidékies, provinciális minősítés, mely azoknak a vidéken működő, tanult és hivatásos mestereknek munkáira vonatkozik, akik a kor uralkodó művészeti stílusának elveihez igazodtak, és követték a nagy művészeti központokban kialakított s ott elismerést nyert megjelenítési formákat. Ilyen például a bujáki Mária Magdolnaszobor, mely 1800 körül készült, vagy Borsosberényben a 18. század derekáról való keresztelőkút szobrai, és Zagyvaróna ekkortájt megalkotott főoltárképe. E besorolás többször kifejezetten művészettörténeti stílusú megformálást árnyal. így a mátraverebélyi szószék 17. századi, vidékies, jellegzetes késői magyar reneszánsz munka, a dorogházi főoltár vidékies barokkos, Hont fő- és Balassagyarmat mellékoltárai vidéki rokokó stílusúak, egyaránt a 18. század második feléből. Az evangélikus Lucfalva 1780-as évekből való oltárszobrai vidéki későbarokk faragványok. Figyelemreméltó Szécsényfelfalu főoltára, amely népies rokokó munka, Nőtincs népies barokk faragású szószéke, a szentkúti kriptapadlásra felkerült több egyszerű népies felfogású olajfestmény, és a kétbodonyi evangélikusok 18. századi úrasztala, beleillesztett kezdetleges, népies Utolsó vacsora-képpel (DERCSÉNYI D. 1954. települések szerinti oldalszámozással). Megyénkben még további népies képek és faragások is találhatók (Csitár, Homokterenye, Mátranovák, Szarvasgede, Keszeg). A művészettörténet megyénkben többfelé kifejezetten népi alkotásokat is számon tart. Ezek népművészeti értelmezéséhez tartozik, hogy a művészettörténészek körében „népi"-nek szokás nevezni a bizonytalanabb tudású, bár iskolázott mesterek rusztikus jellegű alkotásait, illetve barokk stílusú művek esetén azokat „parasztbarokk" jelzővel is illetni. E munkák azonban sem nem köznépi, sem nem paraszti eredetűek, hanem ugyancsak a provinciálisnak mondottak közé sorolhatók. A kérdést árnyalja, hogy az említett társadalmi körből is kerülhetett ki iskolázott mester. Másrészt források hiányában sokszor eldönthetetlen valamely alkotásról, hogy köznépi, paraszti eredetű-e avagy tanult mestertől származik. Erre példa a litkei templom két feszülete vagy a szószék Dorogházán. A keresztelőkút