Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A NÓGRÁDI TÁJ ÉS LAKÓI Zólyomi József

igazítani, de követőkre - a családok nagyobb részének szegénysége miatt - nem találtak. A gazdagabbak például már a 19. század közepén fiókos sublótot vásároltak, vályogból épült házaikat poltári cseréppel fedték, a búbos kemence helyére vaskályhát vagy gyári takaréktűzhelyet, falmasinát tettek. Náluk jelenik meg először a reprezentációs célt szolgáló tisztaszoba, s mellette a család állandó tartózkodási helyét jelentő hátsó szoba, a falon függő óra, a nyomdai sokszorosítású színes szentkép stb. A falvak lakosságának többségét kitevő szegényebb családoknál a ruhatárolásra használt fiókos szekrény csak fél évszázaddal később, az első világháború után lesz a leányok hozományának része, a vályognál jóval olcsóbb, vert falú házaikat zsúppal fedték a 20. század elejéig, az öntöttvas kályha a szegényebbek otthonába soha nem került be, a főzés a konyha közepére épített kenyérsütő kemence tetején, a nyílt tűzön történt, a hátsó szoba csak a 19. század végén került a pitvarból nyíló kamra helyére. A szegénység konzerválta a több évszázados hagyományokat: náluk a felhajtható tetejű, elején hornyolt díszítésű ácsolt szekrény, a festett láda, a középkortól az első világháborúig a leány hozományához tartozott. A nyílt tűzön történő főzés a tűzálló agyagból korongolt cserépfazekat tette nélkülözhetetlenné a második világháborúig. Ugyanakkor más vonatkozásban pedig a szegényebbek voltak - gazdasági kényszerűségből - a legfogékonyabbak a változtatásra: egyes öltözetdarabok (mente, ködmön, férfi posz-