Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A SZOKÁSOK TÁRGYAINAK NÉPMŰVÉSZETE - A jeles napok Lengyel Ágnes

ra szolgált. Helyenként magát az ostyát, illetve kivágott keresztábrázolását a 20. század elejétől terjedő karácsonyfára vagy a mestergerendára függesztették fel (VEREBÉLYI A. 1987). A középkori karácsonyi misztériumjátékok jelenetével hozható kapcsolatba a szálláskeresés, szentcsaládjárás szokása, mely vallásos ponyvanyomtatványok révén századunkban kezdett elterjedni. December 15-étől kilenc család állt össze, hogy karácsony estéig naponta felváltva helyet adjanak házukban a Szent Családnak, az őket megjelenítő képnek, szobornak, kis kapónkénak, melyet a házioltáron helyeztek el (BÁLINT S. 1938:109-110). Karácsony böjtjének különösen jellegzetes szokása a betlehemezés. A játék résztvevői gyermekek, legények vagy férfiak voltak. Ipolytarnócon ministránsingben, fejükön süveggel, kezükben csörgős bottal jártak házról-házra. Egyikőjükön kifordított suba, kucsma, ő volt a Gubó (BOROVY J. Ipolytarnóc, 1952). A betlehemezők házilag készített, jászol vagy templom alakú betlehemet hordoztak magukkal, melyet sokfelé a helyi templom mintájára készítettek el. Égő gyertyákkal, papírképekkel, agyag- vagy porcelán szobrocskákkal rendezték be. Megyénk két német eredetű falujának karácsonyi szokása a krisztkindli. Karácsony vigíliáján (dec. 24.) lányok öltöztek be Szűz Máriának, angyaloknak és gyermekeket ijesztő öregasszonynak (KAPROS M. Szendehely, 1984). A templomban, éjféli misére elhelyezett krisztkindla gazdagon díszített szekrényke volt, amelyben a Kisjézust megjelenítő, bepólyázott, viaszfejű baba feküdt. Ezt a szekrénykét a második világháborúig az úrnapi sátrakban is felállították. A téli napforduló ünnepén a mindenség, az élet megújulását és a termékenységet jelképezte a karácsonyi „termőág", „zöld ág". Mai közismert formájában a karácsonyfa az arisztokrácia, a városi polgárság és a falusi értelmiség hatására terjedt el a múlt század végétől. Az 1930-40-es években Kishartyánban a szegényebb családoknál borókát díszítettek fel. Almát tettek rá és diót kályhaezüsttel befestve. Az ostyát, kis szentképeket cérnára fűzve akasztották az ágakra. Széndarabokat meg krumplit aranypapírral vagy színes, kirojtozott szélű krepppapírral burkoltak be, szaloncukor helyett. A fa alá tették a szentek 331. Ostyasütővas. Tőrökkel átdöfött szív, tetején kereszttel, rozmaring ágak, évszám és a készítő neve látható egyik oldalán. Másik felén cserépben lévő virág és félhold. Ottmár Imre községi kovács készítette. Mátraverebély, 1959(7). PMNA 986-88. alapján