Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A SZOKÁSOK TÁRGYAINAK NÉPMŰVÉSZETE - Az emberi élet fordulói Kapros Márta

300. Elsőáldozó fiúcska bokrétával, feldíszített gyertyával. Szendehely, 1950. Ismeretlen fényképész felvétele, PMF 19786. jat (FÉL E. 1938b:247). Az ilyen fajta szükségmegoldásokon nem akadt fenn senki. Bizonyos ünnepi tárgyak sajátos csoportosításban kapcsolódhattak egy-egy szokáshoz, majd szerepüket betöltve elvesztették megkülönböztető jelentéstartalmukat. Vidékünkön a keresztelésre vitt újszülöttet anyja legszebb ünnepi fejkendőjével takarták le, az esztétikai indíttatás mellett elsősorban azért, hogy a szemmelveréstöl óvják. Más hiedelem szerint ahány kendőt terítettek ilyenkor a csecsemőre, annyi kérője lesz majd, illetve annyi leány között válogathat, ha eljön a párválasztás ideje. Ezért egyes helyeken a cifra kendőkből csaknem földig érő takarót tűzdeltek, férceltek össze a kereszteléshez (KAPROS M. 1989:67). Ezeket a kendőket a keresztelőt követően az anya ismét öltözete részeként viselte. Más megítélés alá tartozik, amikor egy tárgy, tárgyegyüttes szorosan kötődött egy bizonyos szokáshoz, készítésénél, összeállításánál ez volt a meghatározó szempont. Bár utóbb, bizonyos megszorításokkal használatba kerülhettek még. Az ilyen másodlagos szerep mellett szólt költségesebb előállításuk, anyaguk tartóssága. Példa lehet erre a lakodalmi felvetett ágyba készült cifra ágyiruhák együttese. A menyasszonyágy az adott összetételben a lakodalom után nem állt sokáig, egyszerűbb huzat került az ágyneműre. De amíg az asszony fiatal volt, jeles ünnepek alkalmával ismét elővehettek e legszebbnek tartott ágyiruhákat. Végezetül a szokások tárgyi kellékeinek egy része kizárólagosan az adott alkalomra készült, nemegyszer kisértékű vagy romlandó anyagokból. S bár emlékként őrizhették őket, időtállóságuk nem volt lényeges. Az ilyen, egyértelműen szokás-tárgyak szimbolikus jelentést, esetenként sokirányú tartalmat hordoztak. A leány- és legényélet kísérői voltak a javarészt kölcsönös szerelmi ajándékok (K. CSILLÉRY K. 1976). Ezek a fiatalok érzelmi vonzódásának kifejezésére szolgáltak, jobbára a szülők, elsősorban az anya egyetértésével. A díszesebb fajtáikat sokan specialistákkal készíttették el. A legények ajándékai közül a vásárból hozott csemegék, gyűrűcskék, a közismert mézeskalács szív mellett népművészeti szempontból a díszes faeszközök, vidékünkön elsősorban a guzsaly és a mancsozó bot érdemelnek figyelmet. Az utóbbi tárgy Őrhalom környékén a böjti mulatságtilalom idején kedvelt, mancsozás nevű csoportos játék kelléke volt (DORNER A. 1912). A guzsaly talpát, szárát ékrovással, véséssel mintázták, a mancsozó botokon égetést is alkalmaztak és apró fejű rézszögek beverésével gazdagíthatták a díszítményt. Az ilyen ajándékokba legtöbbször belevésték a megajándékozott és az ajándékozó nevét vagy monogramját, az alkalom évszámát. A leányok általában „kendőt varrtak". E kisebb, négyzetes gyolcskendőket a falujukban éppen divatos módon hímezték, a sarkaikba kivarrva az érintettekre utaló feliratokat. A legényeknek adott másik gyakori ajándék a bokréta volt. Ennek sok variációja ismert a pántlikával átkötött rozmaringágtól a szalmából font, gyöngyökkel díszített csokrétán át a csinált virágig (FINDURA I. 1885:195). Őrhalomban és környékén a bokréta anyaga, mérete, díszítettsége árnyalt tartalmak kifejezésére adott lehe-