Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
A NÓGRÁDI TÁJ ÉS LAKÓI Zólyomi József
10. Községi pecsétek. A vésett ábrák az egyes falvak főbb megélhetési forrására utalnak. Magyar Országos Levéltár: Községi pecsétek. Sóslehota, 18. század vége. Zelene, 1785. Poltár, 1852. ból többen az ország déli megyéibe költöztek. Egyházasdengelegről 1723 körül hét család szökött meg az éj leple alatt, akik közül négyen Pest megyébe a többiek a Bácskába költöztek. A varsányi zsellérek azért szöktek az Alföldre 1737-ben, mert Kisfaludi Liptay János földbirtokos az irtott földjeiket elvette anélkül, hogy azt előzőleg felbecsültette és az irtás árát kifizette volna. Radványi Tamás legendi házhelyeiről négy jobbágy szökött Békés megyébe, ezek közül háromnak 6 lóból és 6 ökörből álló igafogata is volt. Az 1680-1720 között megszökött jobbágyokról készült jegyzék szerint mintegy 4000 főre becsülhetjük a megyéből elköltözőitek számát, akik a jobb megélhetés reményében az Alföldön telepedtek le (FÜGEDI E. 1966:326-327). A kisebb-nagyobb ütemű elvándorlás a későbbi évtizedekben, sőt a 18. század második felében is tartott. Beniczki László nógrádsápi és csővári birtokáról azért szöktek el a jobbágyok 1767-ben, mert a kastély építése miatt már két éve vetetlenül kellett hagyniuk földjeiket, sőt szőlőjüket sem művelhették meg. A Vay család rádi birtokán oly kevés földet mértek ki egy-egy házhelyre 1770-ben, hogy annak terméséből megélni nem tudtak, azért a fundust pusztán hagyták, vagyis elköltöztek a faluból. Nem volt csekély a megyén belüli vándorlás sem: 1680 és 1720 között 340 fő változtatta meg lakhelyét a megyén belül. Az éj leple alatt elszökött családok helyére új telepesek érkeztek, akik új szokásokat honosítottak meg, részt vettek a helyi népi kultúra alakításában, a népművészet helyi sajátosságainak formálásában. A 18. század első évtizedeiben kis létszámú falvak voltak a megyében. Az adókivetés céljából készült összeírásokból következtethetünk erre, hiszen egy-egy faluban az adózásra kötelezettek 10-20 főnél ritkán voltak többen, ami 80-120 fő lélekszám meglétét feltételezi. Ezt a számot az sem módosíthatja jelentősen, hogy a legtöbb faluban nemesek és nemesi telken élő jobbágyok is laktak, akik az adózók listájára nem kerültek fel. Például Herencsényben kilenc jobbágy lakott nemesi telken az 1720-as években. A 18. század eleji összeírásokban szerény számú zsellérrel találkozhatunk. Ennek az az oka, hogy ebben az időben még a legtöbb betelepülő jobbágytelket kapott, melyen - a telki és irtványföld művelésével, állatok tartásával - viszonylag jó módban élhetett. Erre következtethetünk a 18. század első felében készült kárlistákból. Egy nőtincsi jobbágynak 1735-ben 105 kila (kb. 50 mázsa) búzája ment tönkre a tűzvész alkalmával. Jánosi György ludányi egésztelkes jobbágynak kilenc szuszékja. égett el, amelyek együttesen 242 kila gabona tárolására voltak alkalmasak. Voltak olyan gazdák, akiknek az istállóiban 4-6 darab ló, 8-10 darab szarvasmarha állt, a hidasban 4-6 sertést hizlaltak. A parasztok nagyobb részének nem jelentett gondot az igényeinek megfelelő bútor, ruha stb. megvásárlása. Az ekkor már virágzó kereskedelmi élettel rendelkező Losonc, Balassagyarmat, Szécsény, Ipolyság, Fülek mezővárosokban az 1730-as évektől működő görög kereskedők boltjaiban, vagy a városok heti piacain, országos vásárain mindent beszerezhettek. A települések földesurai új jobbágyházhelyek kimérésével, újabb
