Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

267. Lepedő vége változatos technikájú fehérhímzéssel kivarrva. Vizslás, a két világháború közötti időszak. NTM 74.1.2. nunk kell a Gyöngyösbokréta mozgalom hatásával is (MANGA J. 1979:132). A változatosság mellett a másik jellegzetes vonás, ami - hasonlóan a viselet helyi alakulásához - a vidék textildíszítő gyakorlatában megnyilvánult: a hagyományőrzés és újítás sajátos keveredése. Itt valamennyi eddig tárgyalt hímzésfajta megtalálható volt egyidejűleg a 20. század első felében, a fehér gyolcshímzés kivételével. Szabadrajzú fehérhímzések azonban készültek e falvakban is, de házivászon alapra, vastagabb pamuttal varrva, s a laposöltéses felületek ún. alátöltése fokozta a díszítmény plaszticitását. Az ollóval kivágott nagyobb lyukakból formált, áttört és az anyagra hímzett részletek többnyire azonos arányúak; a hímzés egyben a textília szegesét is adja. Az egyszerű, geometrikus motívumokból, stilizált virágornamensekből komponált minták változatosak, keresetlenebbek gyolcsra varrott „rokonaiknál". E sajátos fehérhímzés korát illetően megoszlanak a kutatói vélemények, annyi azonban biztos, hogy elterjedése a 19. századba nem nyúlik vissza. A vidék 1920as évektől kedveltté vált vagdalásos technikájú halódás fehérhímzéseinek aligha van köze a régi metéléses lepedők díszítéséhez. Folyamatosság jel-