Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

Két gyerek maradt, amúgy is szeginyek vótak. Nyáron eljárt napszámba, télen varrt" - pénzért, terményért, szalonnáért, ahogy éppen megegyeztek (KAPROS M. Ipolyvece, 1987; 1989). Az anyagot, pamutot a megrendelő vitte, a varrónak kis vászondarabkákra hímzett mintakészlete volt, ebből választhattak, milyen cifrát szeretnének. A geometrikus elemekből formált virágmotívumokat, a lyukak kínálta szőlőfürt formát egyenes vagy hullámindás tengelyre fűzték fel, mindig csíkmintát alakítva. A két világháború között kedvelt volt a két szembefutó hullámindából formált, koszorús szerkezet. Ilyen mintasorok kerültek a férfiingek mellére, subrikált csíkokkal, szorosan varrott szegőzéssel tagolva a felületet, amit a mellfolt vízszintes hímzéscsíkja zárt le. Módosabb legény ingére több sor cifrát varrattak, lehetett hímzett a gallér, kézelő is. Más oldalról közelítve: ahogy korosodott a férfiember, mind szerényebben kivarrott ing illette meg. A női ingek gomblyukpántját, széles kézelőjét varrták ki, illetve az ing szabásának változásával a szűk ingujj végét keresztben. A századfordulótól ismerünk hasonló hímzésű vászonlepedőket is, amelyek mindkét végén egyforma szélességű, esetenként eltérő mintájú cifra fut. A hímző specialisták kezén a szálszámolásos technika mindinkább keveredett a szabadrajzúval: gyakorlott varró kevésbé figyelte a szálakat, „érzésből" öltögetett. A 30-as években a lyukhímzéses részletek aránya nőtt, a lyukak nagyobbak lettek, valószínűleg hatott a gyolcskendők dí246. Halottas lepedő vége szálszámolásos laposhímzéssel és subrikával kivarrva. A kötés és szeges vert csipke. Ipolyvece, 1900-as évek eleje. PM 80.5.2.