Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

177. Középkorú asszony ünnepi viseletben: ingvállán festő vállkendő és cucaj, fején a menyecskekendő felett előre kötött selyemkendő. Rimoc, 1965. Zólyomi József felvétele, PMF 6916. tek. A szakácskát és az ünnepi ing mellét, kézelőjét legénynek az édesanyja, házasembernek a felesége hímezte ki. Sajátos volt a legények és fiatal házasok piros posztószegős, ezüst-, illetve acélpitykékkel kivert lajbija, amit elöl nyitva viseltek, hogy a hímzett ingmell látható legyen. Néhány öregember még az 1920-as években is vörössel szegett, sallangos csuhában járt a templomba. Palotay Gertrúd felmérése után egy emberöltővel a rimóci és hollókői (FLÓRIÁN M. 1966; 1972) férfiak már nem, de az asszonyok még szinte teljes jelzőrendszerében használták korábbi ruhatárukat, sőt helyet adtak benne újabb ruhaféléknek is. Például matyó hímzéses selyemszakácskát és posztómellényt vásároltak a gyarmati piacra járó mezőkövesdi kereskedőktől. Éppen ekkor tájt kezdtek „urazni", a lányokat kezdték slqfrokb&n járatni, de a távolban az otthoni, otthon pedig a városi ruhában szégyellték magukat. Ennek a megkésett folyamatnak köszönhető, hogy lépésről lépésre nyomon követhető volt e jól ismert viseletcsoport öltözetének átalakulása (GERGELY K. 1978). Akik gazdag ruhatárral mentek férjhez, és képtelenek voltak a gyors váltásra, úgy mondták, „azok fordítják át a viseletet, a szegé-