Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

169. Ünnepre öltözött leány és tarajos főkötőt viselő asszonyok. Diósjenő, 20. század eleje. Lusztig Ferenc felvétele, PMNA 461. tek először az újmenyecske fejére, amikor elvitték bemutatni a rokonoknak. Diósjenőn a bevarrott ujjú ingekhez fél lábszárig érő bő szoknyát, ehhez bő kötényt, pruszlikot vagy ujjasokat, magas nyakú - talán a Hont megyei, de szomszédos és szintén református Szokolyából átvett - szokolyi pruszlikot, máskor kantust, kacamajkát vettek fel. A vastag tweed szövetek a huszárszoknya, szamárszoknya anyagaként korán megjelentek ruhatárukban. A nők itt, mint más protestáns vidékeken is, sokkal többször öltöztek feketébe, mint általában a megye többi falujában, de a fehérhímzéses nyakbavaló- és fejkendőket szerették. Az asszonyok egykor csizmát, de az 1900-as évek elején már bokás harisnyát és fekete bársonycipőt is hordtak. A diósjenői férfiak pedig a 20. század elején bársonyelejű, kamgarn, gangáringük felett a bársonymellényen kívül az országszerte untercikknek ismert ingszabású ujjast is használták, amelyek nem voltak általánosak a megyében, hasonmásaikat csak a közeli német falvakban hordták (GRYNAEUSNÉ PAPP E. 1972). Diósjenő vallása miatt volt elszigetelt, Szendehely és a szomszédos,