Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

„az vót a híres lyán, akinek vasszín ruhája vót" (MANGA J. Etes, 1953). A kétszer mángorolt, vékony, suhogós vasszín, lángszín, azaz indigószín csupán egyike a tarka valamikor számtalan változatának, amelyek között volt például apró mintás zöld leveles, fügefaleveles vagy szívecskés festő is (VARGA M. 1989:51). A pásztói, gyarmati festők hordták a vásárba a habos ruhái, a vékonyra hengerelt fekete festőt. A sötét kékfestő mellett a női parasztviseletek „alapszíne", a fehér, még fehérebbnek tűnt. A különböző mértékben fehérített és Gyarmaton, Szécsényben kallott kender- és pamukosvászon mellett patyolatot, gyolcsot, perkált, rumburgert, vagyis valóban vakítóan fehér gyári anyagokat is használtak. Ezeket - a fehér hatás hangsúlyozására gyakran még kékítették is, az áttetsző sejtes, ritka, tillangli, vagyis tüll ingváll és tüllszoknya alá például kékített gyolcsot, perkált vettek fel. Fehér gyolcson, batiszton jelent meg a megyeszerte kedveltté lett fehér lyukhímzés is. A sokszoknyás-vállkendős-csizmás együttes téli kiegészítőjét, a jómódú asszonyok hozományába illő vidramentét vagy a gyakoribb, báránybőrrel bélelt, rókaprémes mentét az 1870-es években a losonci szabónál-szűcsnél kellett megrendelni. Akinek erre nem volt módja, leányának ködmönt, cucajt csináltatott a gyarmati, szécsényi, pásztói vagy gyöngyösi szűcsnél. Az 1870-80-as évekre már különböző kabátfélék is használatban voltak a nógrádi asszonyok körében. Megjelentek a vattával bélelt atlaszselyem, rézcsipkével, gyönggyel díszes frakkos, farkas vagy vattás kabátok, kacamajkák, vizitkék, bujkák és idővel ezek egyszerűbb utódai. Az 1890 táján hódító vizitke viselőit az új divat ellenzői rögtön hírbe hozták: „A vizitke arra való, piszkos ingváll eltakaró" (KAPROS M. Etes, 1980). Ezek és a még újabb bársony-, majd plüsskabátok, azonban mindig csak egy régebbi ujjas helyébe léptek, és nem változtatták meg a sokszoknyás öltözetek szerkezetét, összképét. A valódi változást a blúzok megjelenése és az öltözetbe való beépülése hozta. A 19-20. század fordulójáról fennmaradt fényképek tanúsága szerint ez idő tájt testálló, gombolós, magas nyakú, kis állógalléros blúzokat viseltek, amelyek hosszú ujja vállban kissé húzott volt. Idővel a szoknyába kötött buggyos blúzok, majd a rakott és húzott elejü, csipkegalléros blúzok jöttek divatba. A bő szoknya egyre kevésbé illett a megváltozott felsőrészhez, az immár szűkülő szoknya hossza, szabása pedig a mindenkori divattal változott. Ehhez a ruhához már csak cipőt viseltek. Azok, akik cipőt viseltek, és lassacskán a városi ízlés szerint öltözködtek, még nem érezték úgy, hogy elhagyták volna paraszti életmódjukkal együtt járó öltözetüket. A végső elszakadást a hagyományokhoz kötődő, a viselet-átalakulás fokmérőjeként általában számon tartott haj- és fejviselet elfordítása jelentette. Nógrádban az idős asszonyok sokfelé még a közel múltban is az egykori szokás szerint fésülték hajukat: a hajat fültől fülig két részre választották, a szaknyelv szerint előés hátsó hajra. Az előhajat a fejtetőn kétfelé osztották, és két oldalt hátra sederítették, fülre hajtogatták, azaz lapátba, dupétba fésülték. Pilinyben egykor a leányok előhaját halántékon 4-5-6 ágú fonatban, roz-