Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

bőrből köznaplót, birkabőrből ünneplőt, amiért már fizetség is járt. Legényként pedig a rendelt csizmákat varrta, már a vikszos borjúbőr és a vőlegénycsizmát is rábízhatták. Később, a katonaságnál tanulta meg a hátul varrott csizma és a cipő szabását, varrását. 24 évesen kiváltotta iparigazolványát, és szülőfalujában, Ecsegen telepedett le. Első esztendejében egész rokonságát „becsizmázta". Mestere még járta a vásárokat, megfigyelve, hogy az ottaniak milyen csizmát hordanak, hogy aztán olyanokkal jelenjen meg például a pásztói, szécsényi, balassagyarmati vásáron. Az ecsegi csizmadia már nem vásározott, az egész környék hozzá járt csizmát varratni, mintának abroszba kötve hozták a régit. Ekkor tájt már a hátul varrott vikszos csizma volt a divat (MANGA J. Ecseg, 1951). Becses öltözetdarab volt egykor a kalap is. A régi, hájjal kenegetett, faragott csontfésűvel feltűzött, befont, hosszú hajhoz - az esetenként öröklés tárgyát is képező - nagyszélű kalap, később, a rövidebb körhajhoz keskenyebb karimájú, pörge állású kalap illett. A mohoraiak emlékeztek rá, hogy nyomtatáskor a búza az arató kalapja karimájába hullott, aki összegyűjtötte, délben elvitte a kocsmába, és megitta az árát. Egyszerre kb. 1 liter búza fért a kalap karimájába (MANGA J. Mohóra, 1947). A 20. század elejére a rövidre nyírt haj és az iparos kalap lett a divatos. Formájától függetlenül a legények a kalapjuk mellé tűzték, mintegy trófeaként, a leányoktól kapott bokrétákat. A több rétegben felvett vászonruhák, a melegebb szűrposztó felsőruhák sem voltak elegendőek a téli fagyok idején. Nem meglepő, hogy egykor a bőrmegmunkáló iparok - köztük a szűcsipar - a legtekintélyesebbek közzé számítottak. Losonci, füleki, balassagyarmati, szécsényi, pásztói, gyöngyösi, egri, sőt miskolci szűcsök látták el a megye népét a szőrmés bőrruhákkal, ködmönnd, subával - amit errefelé inkább bundának emlegettek - és báránybőr sapkával. Az idős férfiak télen báránybőrből varrt ellenzős bőrnadrágot, Hasznoson kecskebőr nadrágot is hordtak. Szinte feledésbe merült, hogy valamikor oldalt megköthető, ujjatlan bőrmellest is használtak (FLÓRIÁN M. Barna, 1965). A subát, a válltól a bokáig érő báránybőr palástot nagyon kevesen rendelhették meg maguknak, mert a szépen kivitelezett, hímes suba nagyon drága volt. Nem is nagyon emlegetik az egykori leírások, csak egyszerű, vörösbarna falú változatát, mint a fuvarosok kocsin használt bundáját, amilyet még az 1930-as években is készített a szécsényi szűcs. A bundánál sokkal általánosabb volt a férfiak öltözködésében a ködmön. Bár az emlékezet szerint a 19. század 80-as éveiben még megyeszerte viselték a barnára cserzett, csupán a hátukon díszes ködmönöket, ezeket a századfordulóra jószerével úgy elhordták, hogy hírmondójuk sem maradt. Akkoriban már a dísztelen bekecs játszotta a köznapi meleg ruha szerepét, ami a gyöngyösi vándorszűcsök tömegáruja volt. A hímes szűcsruhák egyre kevésbé illetek a falusi öltözetek megújuló képébe. A virágozó szűcsök lassan elveszítették vevőkörüket, ezért csapott fel például útkaparónak 1890 táján Osvald Bertalan, az ecsegi szűcsmester.