Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Horváth István: Bevezető

dás. Eltol kezdve minden talpalatnyi Tőidért súlyos árat kellett fizetni. Hullott a magyar*" Asalgótarjáni zászlóalj jelentős veszteségeket szenvedett, három századparancsnoka is megsebesült akkor. A 20. könnyű hadosztály parancsnoka, Kovács Károly vezérőrnagy a balsiker és Jány Gusztáv hadseregparancsnok szemrehányásai után idegösszeroppanást kapott és a kórházba került. Aszcptember 8. és 11. közötti újabb, Sztorozsevoje elleni támadást a magyar katonai vezetés - német páncélosok bevonása révén is - jobban megtervezte. A megfelelő tüzérségi és légi előkészítés után sem volt könnyű azonban a gyalogos katona feladata. Közelben a halál, a harcoló katona gondolata pedig a békés otthon körül csapongott. Az egyik túlélő naplójában olvashattuk: "Az ember egész nap csak figyel, s a fejét kapkodja. Ami majdnem a legrosszabb, folyton gondolkodik. Te jó Isten, egy jó étel, egy kis gyümölcs. Otthon vidám élet, ősz, szüret." Atámadás azonban halassan is,deelőrehaladt.Ezeksoránnagyveszteséget szenvedett a balassagyarmati 23/11. és a salgótarjáni 53/III. zászlóalj. Végül is a tüzérezred naplójában rögzítették: "IX. 11-én a 23. gyalogezred hajnalra egész hosszában megszállotta az előírt sávban a Dont." Szeptember végérc befejeződtek az úgynevezett hídfőcsaták. A csapatok az elért vonalban védelemre rendezkedtek be. A tavaszi kivonuláshoz képest felszerelésben, személyi létszámban jelentősen megcsappant ezred jószerivel megpihent, bár az erődítési munkálatok végzése további erőfeszítést igényelt a katonáktól. A viszonylagos nyugalom azonban nem volt hosszú. Újra és újra kisebb csetepaték, harci kísérletek jellemezték a szembenálló, harcoló felek magatartását. A magyar csapatok nem tudtak sokáig ellenállni a túlerőben lévő szovjet