Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Stark Tamás: A 2. magyar hadsereg veszteségeinek mérlege

tűntek rendkívül nagy száma (80 549 fő) teszi lehetetlenné. A fogságba esettek számáról rendkívül ellentmondásos adatok jelentek meg. Harcászati szakértők véleménye alapján mindössze annyi feltételezhető, hogy az eltűnteknek mintegy a fele jutott el élve a környező, marsanszki és davidovkai fogolytáborokba. Az "eltűntek" másik fele fagyhalált szenvedett. A hősi halottak száma tehát - a bizonyíthatóan elesettekkel együtt - 60 ezerre tehető. Tanulságos az áldozatok összetételének vizsgálata is. A hídfőharcok során a tisztikar szenvedte cl az aránylag legnagyobb veszteségeket, mivel összlétszámának 25%-a esett el vagy sebesült meg. Ugyanez az arány a legénységnél 14%, a munkaszolgálatosoknál 6% volt. A visszavonulás súlyos áldozatai következtében az összveszteségben való relatív részvétel aránya lényegesen megváltozott. Végeredményben a 2. hadsereg hadműveletei folyamán a munkaszolgálatos alakulatokat érték a legnagyobb veszteségek, mert kivonult létszámuk 70%-a nem tért vissza. A tisztikarnál 60%, a legénységnél pedig 50%-ra tehető az elesettek, sebesüllek, eltűntek aránya. A 2. magyar hadsereg veszteségei sem fejeződtek be a hadműveleti területről való visszavonással. A szovjet hatóságok a háború után legtöbbször mondvacsinált ürüggyel egykori harcosok százait ítélték halálra vagy életfogytiglani kényszermunkára. Jány Gusztávot is elérte a végzet. A hadseregparancsnok 1946-ban tért haza Németországból, de már a kaposvári szűrőtáborban feltartóztatták az Államvédelmi Osztály nyomozói. Vádat emeltek ellene, de ügye 1946. októberétől 1947. szeptemberéig húzódott. "Három vagy négy alkalommal adta vissza Jányt a népügyészség az osztálynak, mert a vádat nem tartotta eléggé indokoltnak" - emlékszik vissza Kornis Pál "Tanúként jelentkezem" című, 1988-ban megjelent könyvében (131. old.).