Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Szakály Sándor: A magyar királyi honvédség 2. hadserege keleti hadszíntérre történt kiküldésének előzményei

arra következtettek, hogy Keit el előreláthatólag hat dandárra számít, legfeljebb még a német anyaggal ellátandó páncéloshadosztályra. A német vezértábornagy követelése - amint az a következő napon kiderült - a magyar elképzeléseket messze túlhaladta. Keitel három hadtestet amely mindegyike három dandárból állott volna -, a gyorshadtestet és egy hegyidandárt igényelt. Megjegyzendő, hogy a német katonai vezető által kért magyar seregtestek száma a különböző visszaemlékező leírásokban - Szombathelyi Ferenc, Bárczy István volt miniszterelnökségi államtitkár, Bajnóczy József vezérezredes - egyaránt nagyobb mennyiségben szerepel, sőt többen határozottan állítják, hogy Keitel - Ribbentrophoz hasonlóan - az egész honvédség részvételét kérte volna. Szombathelyi Ferenc vezérezredesnek, a Honvéd Vezérkar főnökének korabeli feljegyzéseire támaszkodva azonban elmondhatjuk, hogy a fentebb jelzett erőkontingens - három hadtest, a gyorshadtest, egy hegyidandár - volt az, amely az 1942. január 21-ei és 22-ei tárgyalásokon a vita tárgyát képezte. Ebből kellett Bartha Károly honvédelmi miniszternek, illetve Szombathelyi Ferencnek, a Honvéd Vezérkar főnökének a lehetőségekhez mérten lealkudnia. Keitel ugyan nem kérte a honvédség zömét, de ha figyelembe vesszük, hogy a ténylegesen meglévő huszonegy dandárból öt már megszálló feladatokat telj esített Ukrajnában, akkor ez is komoly áldozatvállalásra kényszerítette a magyar katonai vezetést. Szombathelyi Ferenc feljegyzése szerint Keitel levél útján hozta tudomására kívánalmait,

10 míg a német vezértábornagy töredékes visszaemlékezése alapján a következő módon: "Amikor Szombathelyi kocsijával személyesen jött értem, hogy elvigyen egy, a tiszteletemre rendezett bankettre, útközben