dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

NAPLÓRÉSZLETEK 1843 március 20 „Naplót kezelek. Midőn két összehangzó természet találkozik az életben és két egymáshoz illő lelkület, legfőbb boldogságukat az egymásközötti társalgásban, együttlétben, eszmecserében, bizalmas vallomásokban lelik. Kiki esméri a régi axiómát, hogy mit ér a szép vidék, ha másnak nem mondhatni, mi szép. A körülményei; ugy határozók, hogy kevesebbet fogunk együtt lenni, mint eddig s én az ártatlan öncsalásnak e kedves nemét találtam fel, hol veled való mutatásomat, lelkünknek folytonos érintkezéséi örökíthessem. E sorok lesznek eszközlői annak, hogy mindig együtt leszünk, vagy legalább én mindig %'eled. És ha néha bensőm szellemi húrjai durva kezekkel fognak érinteni, szívem melegét az önzés, részvétlenség, barátságtalanság jéghideg lúgjával kívánják hűtögetni, vigaszt lelendek e naplóirásban, mert általa neked panaszlom el szenvedéseimet, hozzád intézem kételyeimet, és ha válaszodat nem is hallom, vagy olvasom, nem gondolhatom-e azt, s szívem mondja ritkán fogok csalatkozni gondolataimban. És igy önmagamnak is éber őre leszek, mert szemed mindég nyitva látom fölöttem, betekintesz szívem redőibe és amit önmagamnak elnéznék vagy megbocsátanák, nem cselekendem, mert személyiséged és erkölcsi példád ovand meg." „Pirulok, mikor leirom s lelkem elborul, fokonkénti elnemtelenítését érezvén. Egy rabot valattás közben, kinek bűnösségéről meggyőződve nem valók, arcon vágtam. Van-e ezért mentség, bocsánat? Oh szégyen! sohasem ismétlendem . . . Érzem gyalázatomat, lis a hetük mintha a papírról homlokomra szállnának vörösen és vádolóan."