dr. Praznovszky Mihály szerk.: Komjáthy Jenő válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 4. Szécsény, 1984)

Az új kor szelleme

A tudást hirdetem! Temploma épül, Oltárán a világosság lobog. Ki elszédül forró lehelletétül, Kinek keblében gyáva szív dobog, Ki búvik a naptól, az veszni fog; Megsemmisül, mert elsötétül. Mindent kell tudnod, mindent megragadnod, Hisz a teremtés koronája vagy! Füröszd a fénybe istenszomjas arcod', Teremtsen millió csodát az agy, Ne legyen nyűge többé gondolatnak, Tudó s látó lehetsz, de kell akarnod! A cél mindentudás, mindenhatóság: Törj szüntelen s merőn a cél felé! Ne féld a szörnyű pálya véradóját, Ha szemed az irányt meglelé, Minden lépésed' angyalser geh ójják, A végső diadal a szellemé! Keresd az Istent! Szállj le önmagádba S amit szétboncol a kegyetlen ész, Alkosd egésszé fensőbb gondolatba', Magasb egységbe fűzd, mit fölmetélsz. Szívtengered gyöngyével szállj magasba: S az örök hatalmak képmása léssz! Keresd az Istent! Mindenütt keresd, De mindelőtt kutasd, fürkészd magad! S bár válladat görnyeszti a kereszt, Lelked magas mélységekig ragad: Boldog, ki látod és átérzed ezt: Légy mint az Istenek, bölcs és szabad! Istenné lenni! egyetlen, dicső cél! Hisz öntudatlan minden erre tör. Az álom, mit magányba rejtve szőttél, A végtelen szívébe átömöl, Az eszmekéjt fölváltja tettgyönyör, Eletvalóra vált az őserönél.